GVH: rögzítették a bírságcsökkentést lehetővé tevő egyezségi eljárás részleteit

Azok a vállalkozások, amelyek meghatározott típusú versenyjogi ügyekben elismerik jogsértésüket és lemondanak bizonyos eljárási jogaikról, 10 százalékos bírságcsökkentésben részesülhetnek - az ezzel kapcsolatos egyezségi eljárás részletszabályait hétfőn rögzítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A GVH közölte, reméli, hogy a jövőben már Magyarországon is az egyezségi eljárás keretei között zárulnak majd a legbonyolultabb, a főként a kartelleljárások, amelyek így rövidebb idő alatt fejeződhetnek be.

gvh

A GVH közleménye emlékeztet arra, hogy a versenytörvény a 2014. július 1-je után indult eljárásokban lehetővé teszi, hogy a vállalkozások bizonyos esetekben 10 százalékos bírságcsökkentésben részesüljenek.

A GVH elnökének és a versenytanács elnökének hétfőn hatályba lépett közös közleménye ezen egyezségi eljárás részletszabályait rögzíti.

Az egyezség intézménye immár több éve ismert az Európai Bizottság gyakorlatában, ott a kartelleljárások többsége ilyen keretek között zárul. A versenytörvény ezt a jól bevált intézményt ültette át a magyar jogba, így az egyezségi eljárással tovább bővül a vállalkozások rendelkezésére álló széles eszköztár a GVH-val történő együttműködésre - olvasható a közleményben.

Közölték azt is, hogy az egyezségi eljárás nemcsak a hatóságnak, hanem a vállalkozásoknak is jelentős költségmegtakarítást eredményezhet. Ráadásul a 10 százalékos bírságcsökkentési kedvezmény növelhető is, ha az eljárás alá vont vállalkozás egyúttal részt vesz az 50 százalékos bírságcsökkentést is lehetővé tevő engedékenységi programban is.

(A versenytörvényben szabályozott engedékenységi politika - szigorúan meghatározott feltételek mellett - lehetőséget ad a kartellező vállalkozások számára a GVH-val való együttműködés esetén a versenyfelügyeleti bírság alól való teljes vagy részleges mentesülésre, mivel a titkos kartellek felderítéséhez és megszüntetéséhez fűződő közérdek fontosabb, mint a kartell feltárását lehetővé tevő, abban részes vállalkozás megbírságolásához fűződő közérdek.)

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com