GVH: sokszor zavarosak a zöld reklámüzenetek

Sokszor nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos jelentésével - egyebek mellett ez derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzéséből, amelyben a nemzeti versenyhatóság a zöld állításokat és reklámüzeneteket elemezte.A GVH csütörtöki tájékoztatása szerint 2022 novemberében indítottak piacelemzést annak részletes feltárására, hogy az élelmiszerek, a ruházati termékek, a vegyipari termékek és a kozmetikumok esetében milyen környezetvédelmi, zöld állításokat alkalmaznak a vállalkozások.
    

A piacelemzés részeként a versenyhatóság 2023 elején 60 hazai weboldal kommunikációját tekintette át egy átfogó gyorsellenőrzés keretében. A GVH szakértői megállapították, hogy a hazai vállalkozások nagyon széles értelmezésekkel és nem rendszerezett módon kommunikálnak a fenntarthatósággal kapcsolatban. Számos vállalkozás logókkal támasztja alá a zöld működését, ugyanakkor nem mindig azonosítható, vagy magyarul nem elérhető a fogyasztók számára a mögöttük álló tanúsító szervezet vagy szempontrendszer.
    

A piacelemzés részeként az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel (ELTE) közösen végzett kísérlet megmutatta, hogy a zöld állítások termékcsomagolásokon való megjelenítése hatással van a fogyasztók adott termékről kialakított képére, illetve vásárlási szándékára. Ugyanakkor a fogyasztók jelentős része nincs tisztában a látott állítások pontos tartalmával és sok esetben félreérti azokat - jelezte a GVH.
    

A versenyhivatal a kutatások eredményeként, illetve a nemzetközi tapasztalatok alapján több javaslatot is megfogalmazott a jogalkotó és a piaci szereplők számára. A GVH szakértői javasolják egy fenntarthatósággal és környezetterheléssel kapcsolatos többszintes, államilag szabályozott jelölőrendszer kialakítását. A környezeti hatásokat jelölő rendszer hosszú távon növelheti a fogyasztói bizalmat, és hozzásegítheti a fogyasztókat ahhoz, hogy számukra és a környezet számára is valóban előnyös döntéseket hozzanak vásárlásaik során.
    

A vállalkozások figyelmét a többi között arra hívja fel a versenyhatóság, hogy a fenntarthatósághoz, környezetvédelemhez kötődő kommunikációjukban azoknak a tevékenységeknek kell megjelenniük, amelyekkel a legnagyobb hatás érhető el a környezetterhelés csökkentésében. Az alkalmazott állításnak, logónak, címkének megalapozottnak és igazolhatónak kell lennie, és ezt a fogyasztók számára elérhetővé kell tenni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com