GVH: szabályosabban tájékoztatnak a használt termékeket online árusító hazai vállalkozások, mint az európai átlag

Európai szinten a használt termékeket online árusító kereskedők csaknem fele nem megfelelően tájékoztatja a fogyasztókat jogaikról; a magyarországi vállalkozások többsége azonban szabályszerűen jár el, noha a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) így is tárt fel hiányosságokat - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a GVH is részt vett az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatának (CPC) közös vizsgálatában (sweep), amely a használt termékeket online árusító vállalkozások gyakorlataira fókuszált.

Az Európai Bizottság, 25 uniós tagállam, valamint Norvégia és Izland nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságai közös akciójukban 356, használt termékeket online árusító kereskedőt vizsgáltak meg azzal a céllal, hogy felmérjék, mennyire felelnek meg az európai uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak.

A munkát koordináló Európai Bizottság által március első felében közzétett összefoglaló szerint 185 kereskedő tájékoztatja hiányosan vagy nem megfelelően a fogyasztókat. Megállapították például, hogy az érintett kereskedők 40 százaléka nem tájékoztatta a fogyasztókat elállási jogaikról, 57 százalékuk nem tartotta be a minimum egyéves szavatossági idő biztosítását.

A GVH gyorselemzésében 12 vállalkozás gyakorlatait vizsgálta meg, amelyek ruhákat, kiegészítőket elektronikai termékeket és bútorokat értékesítenek. Megállapították, hogy a hazai kereskedők többsége szabályszerű tájékoztatást adott a fogyasztók jogait illetően.

Az esetek 25 százalékában ugyanakkor azt tapasztalták, hogy a vállalkozás a honlapján nem adott tájékoztatást a 14 napos elállási jogról. Ezen felül kiderült, hogy a honlapok 16 százalékán a törvényben előírt legalább egyéves időtartamnál rövidebb időszakban jelölték meg azt a határidőt, amíg a fogyasztó a termék (vásárláskor nem ismert) hibája miatt szavatossági igényt érvényesíthet.

Megállapították továbbá, hogy a vállalkozások ugyan egyértelműen jelezték a termékek használt jellegét, az esetek harmadában azonban nem adtak egyértelmű tájékoztatást a termék használtsági állapotáról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com