GVH: tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kapcsolódnak a járványhoz

Magyarország mutathatja be az európai vírushelyzet fogyasztóvédelmi, a járványhoz kötődő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorításának kihívásait a fogyasztóvédelmi hatóságok legnagyobb nemzetközi ernyőszervezetének éves konferenciáján - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.




Közleményük szerint hétfőn kezdődik a 64 ország fogyasztóvédelmi hatóságait tömörítő ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) éves konferenciája.

    
A világszervezet európai Covid-19 munkacsoportja a magyar versenyhivatal képviselőjét jelölte ki arra, hogy ismertesse a kontinens tapasztalatait a konferencián, így az ülésen Magyarország mutathatja be Európa kihívásait a koronavírus-járványhoz kötődő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorításában.
    

A GVH tapasztalatai alapján egyes, elsősorban a fogyasztók vírustól való félelmére alapozó jogsértő kereskedői módszerek jelentősen megszaporodtak a járványhelyzetben - jegyezték meg a közleményben. A konferencián megvitatják többek között a koronavírus-járvány ideje alatti jogérvényesítés, a digitális platformok vagy a mesterséges intelligencia témakörét - tették hozzá.
    

A GVH nemcsak a nemzetközi szerv koronavírus-munkacsoportjában vállalt szerepet, hanem részt vett emellett a megtévesztően "környezetbarátként" megjelenített reklámállításokkal, a digitális platformokkal, valamint a digitális gazdaság jogérvényesítési lehetőségeivel foglalkozó kollégiumok munkájában is. Továbbá korábban közreműködött az Európai Bizottság által koordinált, járvánnyal kapcsolatos közös európai fogyasztóvédelmi fellépésben is, amelynek eredményeként több millió megtévesztő hirdetés tűnt el az online térből.
   

A világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) éves konferenciáját 2021-ben Magyarországon rendezik meg, a 3 napos világkongresszusra 139 országból 500 hatósági vezetőt és versenyjogi szakembert várnak Budapestre, és a tervek szerint további 2000-en követik majd élőben interneten az eseményt a világ minden tájáról - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com