GVH: versenyfelügyeleti eljárást indult a Magyar Energiaital Szövetséggel szemben

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat az energiaitalokat népszerűsítő kommunikációjával - közölte a GVH kedden az MTI-vel.A GVH észlelte, hogy a Magyar Energiaital Szövetség 2023 októberétől az energiaitalok felelősségteljes fogyasztását népszerűsítő kampányaiban (egyebek mellett a MESZ hivatalos weboldalán és országos televíziós műsorokban) valószínűsíthetően megalapozatlan állításokat tett közzé.

Ugyanis a MESZ energiaitalok egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozó állításai közül példaként említették: egy doboz energiaitalban annyi B-vitamin van, mint 3,6 kilogramm sárgarépában, 1,7 kilogramm brokkoliban, vagy 2 kilogramm spenótban, valamint, hogy "Azt tudtad, hogy egészséges az energiaital?, A koffein (…) jót tesz a bőrnek, a hajnak, még akár a fogyásban is segíthet vagy a súlyod megtartásában. Te mikor ittál utoljára energiaitalt?, Napi ötöt simán megihatsz."

Ezen felül a MESZ valószínűsíthetően valótlanul állította, hogy "a koffein erőteljesen serkenti az agyat, ezért az energiaital fogyasztása nagymértékben csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát."

A GVH gyanúja szerint a MESZ ezekkel az állításokkal megtévesztette a fogyasztókat. A versenyhatóság az eljárásban azt vizsgálja, hogy a szövetség rendelkezik-e a kampány állításait alátámasztó, tényszerű bizonyítékkal, ezáltal a GVH nem az energiaitalok élettani-, illetve egészségre gyakorolt hatását értékeli, hanem a reklámok megalapozottságát - hangsúlyozta közleményében a hivatal.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a MESZ a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A GVH nagy figyelmet fordít azon vállalkozások, szakmai szervezetek, illetve termékek vizsgálatára, amelyeknél a kereskedelmi kommunikáció időseket, betegeket, vagy például kisgyermekes szülőket, családokat céloz, illetve befolyásolhat. Az ügyindítással összefüggésben a GVH felhívja a vállalkozások és szakmai szervezetek figyelmét, hogy kereskedelmi kommunikációjukban minden esetben valós, és igazolható állításokat tegyenek közzé - olvasható a hivatal közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com