GVH: vizsgálat indult a magyarországi online ruha- és cipőkereskedelem jelentős szereplőivel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított három nagy magyarországi ruha- és cipőkereskedő webáruház - a CCC, az Answear és az About You - magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben, mivel feltehetően jogsértő módon tüntetik fel az akciósként hirdetett termékeik árait - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.A cégek ugyanis egyes esetekben több különböző eredeti, korábbi árat jelenítenek meg egyszerre, ami gátolja a kedvezmény valós mértékének meghatározását és a fogyasztók tudatos döntéshozatalát.
    

Az About You emellett valószínűleg a teljes vásárlási folyamat alatt sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé a termékek elérhetőségéről, ami szintén jogsértőnek minősülhet. A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértéseket elkövették. A tények tisztázására és a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak az eljárások, amelyek lefolytatására három hónap biztosított, az időtartam indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - ismertette a GVH.
   

A közlemény szerint az akciók és kedvezmények mértékének valós és világos ismertetése lényeges elvárás a fogyasztók szempontjából, hiszen ez teszi lehetővé számukra az árak megfelelő összevetését. Az árak egyértelmű feltüntetése azért fontos, mert a fogyasztók és a GVH tapasztalatai szerint egyes kereskedők számos "ravasz trükköt" alkalmaznak az árkedvezmény benyomásának keltésére. Ez olyan könnyű haszonhoz vezet, amelyért valójában nem dolgoztak meg igazi versenykörülmények között. Az árakba beépített és így megszerzett többlet profit is hajtja az inflációt - mutatott rá a GVH.
    

Tavaly május 28-tól Magyarországon is szigorúbb rendelkezések léptek életbe a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásában. Az árfeltüntetést tekintve a kereskedőknek egyértelműen világossá kell tenni a fogyasztó számára, hogy mi volt az akciót megelőző legalább 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár és ehhez képest mekkora a kedvezményes ár.
    

A GVH szerint gyakori manipuláció, amikor árak tömkelegével vonják el a fogyasztó figyelmét és zavarják meg a döntését. Például egyszerre tüntetnek fel egy eredeti árat, kedvezményes árat, akciós árat, árkedvezményes kuponárat, de valójában elhallgatják az akciót megelőző legalább 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árat - olvasható a GVH közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com