Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a hétfői vegyes zárás után a második negyedéves tőzsdei eredmény beszámolók első jelentéseire összpontosítva.A befektetők az S&P index tagjainál a 2008-as pénzügyi válság óta a legnagyobb nyereségcsökkenésre számítanak. A DJIA-30 index 0,14 százalék, az S&P-500 index 0,44 százalék, a Nasdaq Composite index 0,76 százalék csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést.

    
A keddi nyitás előtt a beszámolói szezon első fecskéiként várakozáson felüli adatokat jelentett a JPMorgan és a Citigroup, negatív meglepetést okozott viszont a Delta Air Lines és a Wells Fargo. A JPMorgan részvénye két százalékkal, a Citigroup részvénye másfél százalékkal erősödött, a Wells Fargo részvénye három százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban.
    

A befektetői hangulatot azonban változatlanul nyomasztja a vírusfertőzés terjedése és emiatt egy esetleges második korlátozási intézkedéscsomag elrendelésének a lehetősége. Az olajár csökkent, a WTI 1,77 százalékkal állt alacsonyabban az amerikai kereskedés kezdetén hordónként 39,39 dolláron, a Brent ára pedig 1,40 százalékkal 42,12 dollárra csökkent. Az eurót 0,23 százalékkal jegyzik erősebben 1,1366 dolláron, az arany spot ára 0,30 százalékkal unciánként 1797,27 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com