Gyenge kezdés New Yorkban

Csökkenő indexekkel korrigálták a hétfői nyitáskor a pénteki erős zárást az amerikai értékpapírpiacok.Az indexeket az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek elsimításába vetett remények emelték meg a múlt hét utolsó napján. Hétfőre azonban már alább hagyott a lelkesedés, miután Kína jelezte, hogy további egyeztetésekre lesz még szükség a Donald Trump elnök által pénteken bejelentett részleges egyezmény aláírásához.

    
New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,21 százalék, az S&P-500 index 0,13 százalék, a Nasdaq Composite index 0,16 százalék veszteséget mutatott. A kínai kereskedelmi kapcsolatoknak erősen kitett amerikai cégek részvénye már a tőzsdei kereskedés kezdete előtt a tőzsdén kívüli forgalomban csökkent. Az Apple Inc, Nvidia Corp, Advanced Micro Devices Inc és Micron Technology papírok fél és egy százalék között gyengültek.
    

A piacok a kereskedelmi ellentétek hatásának elemzése mellett a héten kezdődő negyedéves vállalati eredmény beszámoló jelentéseire várnak. A beszámolók a nagy bankok jelentéseivel kedden indulnak. Elemzők 1,2 százalékos nyereségcsökkenést várnak a bankoktól. Az S&P-500 index tagvállalataitól három százalékos eredménycsökkenést vár a piac az egy évvel korábbihoz képest.
    

Az olaj ára hétfőn csökkent, miután ismét távolabbra került a már karnyújtásnyira hitt kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Kína között. Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI ára 2,43 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 53,37 dolláron, a Brent ára 2,23 százalékkal 59,16 dollárra csökkent.
    

Az eurót 0,13 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1025 dolláron, az arany spot ára 0,12 százalékkal unciánként 1490,54 dollárra emelkedett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com