Gyenge kezdés várható Európában

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 39 ponttal, a frankfurti DAX index 66 ponttal csökken nyitáskor, a párizsi CAC-40 index pedig nagyjából az előző zárás szintjén kezdi a kereskedést.Csütörtökön a fontosabb európai tőzsdék mérsékelt veszteséggel zártak. Az FTSE Eurofirst 300 európai gyűjtőindex index 0,13 százalékkal, a vezető euróövezeti vállalatokat tartalmaz EuroStoxx50 index pedig 0,22 százalékkal gyengült. A frankfurti DAX index 45 ponttal, 0,43 százalékkal 10 325 pontra, a londoni FTSE-100 index 55 ponttal, 0,80 százalékkal 6790 pontra, a párizsi CAC-40 index 3 ponttal, 0,07 százalékkal 4411 pontra csökkent.

A londoni index többi európai tőzsdénél nagyobb csütörtöki vesztesége a font árfolyamának az erősödésére vezethető vissza. A londoni tőzsdeindex sorban a negyedik napja zárt veszteséggel. A font napközben majdnem két százalékot erősödött a dollárral szemben, de később valamelyest korrigált.

Az árfolyam-erősödés nagyban rontotta az indexben nagy súlyozással szereplő exportérdekelt brit cégek eredménykilátásait.

A font erősödését a brit uniós kiválás megakadályozásának a lehetőségét felcsillantó bírósági döntés váltotta ki. A londoni felsőbíróság csütörtökön elfogadta azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot.

A nemzetközi tőzsdei hangulatot változatlanul a jövő keddi amerikai elnökválasztás bizonytalanságai terhelik. A kockázatkerülő befektetői magatartás csütörtökön az amerikai tőzsdéken is veszteséges záráshoz vezetett, bár mindkét piacon, Európában és Amerikában is voltak nap közben pozitív eredmények. A DJIA-30 0,16 százalékkal, az S&P-500 index 0,44 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,92 százalékkal gyengült. Az S&P indexnek a csütörtöki gyenge zárás sorban a nyolcadik volt egymás után, ami az index 2008 októbere óta a leghosszabb egybefüggő veszteséges szakaszának számít.

Péntek reggel az ázsiai piacok vegyes eredménnyel indították el a globális tőzsdei kereskedést. Tokió viszonylag nagyot esett, a többi tőzsdén viszont valamivel enyhébb volt az árfolyamcsökkenés. Tokió vesztesége a jen kockázatkerülő tőzsdei hangulat idején játszott befektetési mentsvár szerepének tudható be. A jen a hét eleji 104 jenes dollár jegyzésről 102-ig erősödött, nagyban rontva ezzel az exportérdekelt vállalatok eredmény kilátásait. A Toyota és a Sony például négy százalékkal, a Mazda hat százalékkal gyengült emiatt.

Az európai kereskedés kezdete előtt egy órával Tokió 1,3 százalék veszteségben állt, Szöul 0,6 százalékkal, Sanghaj pedig 0,3 százalékkal gyengült. A hongkongi index 0,1 százalékkal, a tajvani 0,01 százalékkal erősödött. Az olajárak ötödik napja tartó esése péntek reggelre megtorpant, a piaci hangulat azonban a tartósnak ígérkező túlkínálat függvényében változatlanul a további árcsökkenés felé hajlik.

Az európai kereskedési idő kezdete előtt bő egy órával a Brent nyersolaj ára 0,28 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 46,48 dolláron, a WTI ára pedig 0,29 százalékkal alacsonyabban 44,79 dolláron. Pénteken az európai tőzsdéken elsősorban a vállalati eredmény beszámolókra figyelnek majd a befektetők - természetesen az amerikai elnökválasztási kilátások latolgatása mellett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

http://ujhazak.com