Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,4 százalék, a frankfurti DAX index 0,8 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,6 százalék csökkenéssel kezdheti a kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,7 százalék gyengüléssel.

    
Csütörtökön néhány kivételtől eltekintve veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,19 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,24 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,03 százalékkal emelkedett. Londonban 0,10 százalék csökkenéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,16 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,17 százalékkal csökkent. Madridban 0,38 százalék emelkedéssel, Milánóban 0,18 százalék csökkenéssel zárt a tőzsdeindex.
    

A befektetői hangulat romlásához nagyban hozzájárult a német ipari termelés váratlanul nagymértékű csökkenése áprilisban, sorban a negyedik egymást követő hónapban. Áprilisban 2,5 százalék volt a csökkenés az előző havihoz képest a várt 0,8 százalék növekedés helyett, márciusban pedig 1,1 százalék. Az utazási és szabadidő ágazat részvényei szerepeltek a leggyengébben csütörtökön az európai tőzsdéken, ágazati mutatójuk közel két százalékkal csökkent.
    

Az olaj ára csökkent, a Brent 0,34 százalékkal hordónként 77,06 dollárra, a WTI 0,18 százalékkal 65,83 dollárra. Az eurót 0,03 százalékkal jegyezték erősebben 1,1803 dolláron. Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 0,31 százalékkal unciánként 1299,00 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com