Gyengébben indult az idegenforgalmi szezon a Tolna megyei üdülőhelyeken
A tavalyihoz képest gyengébben indult az idegenforgalmi szezon Tolna megye keresett üdülőhelyein, a Fadd-dombori gyermektáborokban ugyanakkor idén is nagy a forgalom.
Az egyik legnépszerűbb üdülőfaluban, Szálkán eddig fele annyi vendég fordult meg, mint tavaly - mondta Pálfi János, a 600 fős község független polgármestere.
A Szekszárd mellett fekvő településen, ahol 18 szállásadó 142 férőhelyet kínál, tavaly 3313 vendégéjszakát töltöttek el. A község legnagyobb vonzerejének számító, 64 hektáros Szálkai-tavat a múlt évben 35 ezer turista kereste fel.
A falu vezetője szerint az eddigi változékony időjárásnak tudható be a kisebb forgalom, a strandok vize nem melegedett fel. A forgalmat azzal is ösztönzik, hogy nem kell idegenforgalmi adót fizetni, a szálláshelyek várhatóan iparűzési adót sem fizetnek, mert nem érik el a másfél millió forintig adómentes jövedelemhatárt - tette hozzá.
Az előző évinél nagyobb érdeklődésben bízik a Tolna Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke; Huszárné Lukács Rozália tájékoztatása szerint az egyesület tagjaként működő szálláshelyeken 2013-ban mindössze 400 vendégéjszakát töltöttek el, több szállásadónál egyetlen vendég sem volt.
Domboriban "döcögősen" indult a szezon - mondta Wusching Gábor, az Együtt Domboriért Egyesület elnöke. A tíz kilométernyi Duna-holtág mellett fekvő üdülőfaluban, ahol 23 nagyobb, idegenforgalmi adót fizető szálláshely, két gyermektábor és 700 magánüdülő van, 2013-ban 29 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták. A szálláshelyeken vegyes tapasztalatokról számoltak be: a Dombori Beach üdülőközpontot a tavalyihoz hasonló számú vendég kereste fel, kisebb szállások csökkenő forgalomról adtak számot az eddig eltelt időszakban.
Wusching Gábor közlése szerint a sárkányhajóversenyek és a Fadd-dombori nyári fesztivál idején az eddigiekhez hasonlóan telt házzal működnek a szállások.
Fülöp János (Fidesz-KDNP), Fadd-Dombori polgármestere elmondta: a gyermektáborok idén is nagy forgalmat bonyolítanak, és jó időben a strandok is keresettek. A Domboriban töltött vendégéjszakák adatai nem mérvadóak, mivel sok vendéget nem jelentenek be - jegyezte meg. A polgármester hozzátette: lehet, hogy egy-egy napra idén is engedélyezik a legtöbb hazai természetes vízen tiltott jet-skik használatát a dombori Duna-holtágon.
MTI

Hozzászólások