Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára

Csökkentek a vezető indexek nyitásban pénteken a New York-i értéktőzsdéken.tozsdeA 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,14 százalékkal, az S&P 500 0,16 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,57 százalékkal esett a csütörtöki záróértékhez képest. Csütörtökön vegyesen zártak a mutatók. A Dow Jones 0,18 százalékkal 17 685,44 pontra, az S&P 500-as mutató pedig 0,20 százalékkal 2059,74 pontra esett, míg a Nasdaq Composite 0,01 százalékkal 4869,85 pontra nőtt.

Az olaj határidős jegyzése gyengült pénteken, mert a befektetők egyre kevésbé bíznak az olajkitermelés szintjének befagyasztását célzó kezdeményezésben. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 3,94 százalékkal, 38,74 dollárra ment le. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordóját (159 liter) 36,95 dolláron jegyezték, 3,63 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtök este.

Az euró gyengült a dollárhoz képest. A közös európai fizetőeszközt napközben az 1,1363 és 1,1439 dollár közötti sávban jegyezték, délután négy óra körül 1,1378 dolláron forgott az euró, 0,01 százalékkal gyengült. A nyugat-európai értéktőzsdéken erősen veszteséges a kereskedés: a frankfurti DAX-30 index 2,244százalékos, a párizsi CAC-40 2,51 százalékos, a londoni FTSE-100 index pedig 1,05 százalékos mínuszban állt délután négy óra körül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com