Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium

Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy elősegítse a hazai gyepek jobb hasznosítását és a gyepgazdálkodás színvonalának emelését - jelentette be Feldman Zsolt, a minisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.Az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint az államtitkár kitért arra, hogy gyepeink állapota közel 18 ezer állattartó gazdálkodó munkáját befolyásolja, hiszen a húsmarha- és juhtartás eredményessége szorosan kapcsolódik a gyepgazdálkodás eredményességéhez. A legeltetés és kaszálás színvonala központi kérdés az állatok takarmányozásában. A húshasznú tehénlétszám erőteljes növekedése napjainkra meghozta a legeltetés térhódítását, a juhtartás hagyományosan komoly gyephasználó, ezért került elő a téma gondozásának szükségessége.

   
Feldman Zsolt hangsúlyozta: a hazai gyepek jelentős természetvédelmi értéket jelentenek, mintegy felük védettséget élvez. A klímaváltozás már jelen lévő negatív hatásai miatt is kulcskérdéssé válik gyepeink jó állapotban tartása, hiszen a gyakorlatban reagálni kell a mind hosszabb vízhiányos időszakokra. A hazai kutatások során azt találták, hogy az extenzív, legeltetésre alapozott állattenyésztés kedvező csapadékellátottság mellett egyértelműen klímabarát. A mérések alapján az üvegházhatású gázok kibocsátását (a legelő, kaszáló és a téli szállás szintjén) a legelő növényzetének szén-dioxid-felvevő kapacitása képes volt ellensúlyozni.
    

A most megalakult munkacsoport a természetvédelmi szempontokkal összeegyeztethető megoldásokat keres, hiszen a gazdálkodás és a gyepek jó ökológiai állapota közötti egyensúly megtalálása mindenkinek érdeke. A munkacsoport munkájába a témával foglalkozó szakmai műhelyek, kutatók, háttérintézmények is részt vesznek annak érdekében, hogy a szakmailag lehető legjobb javaslatok születhessenek meg, eredményeit pedig mind a gazdálkodók, mind a támogatáspolitika hasznosítani tudja - emelte ki az államtitkár.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com