György László: a fenntartható növekedés a harmonikus gazdasági növekedés

Minden magyar számára úgy lehet érezhetővé tenni a gyarapodást, ha a jóllét növekedését fenntartható módon segítik, amit más néven harmonikus növekedésnek lehet nevezni  - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára közösségi oldalán hétfőn.György László szerint azért harmonikus ez a növekedés, mert minden magyar azt látja - éljen városokban vagy falvakban -, hogy környezete nem leépül, hanem megszépül. Harmonikus, mert a természet csodáit, szépségeit és tisztaságát, nyugalmát megőrzi, és a közösség által fenntartott, épített környezete évről évre fejlődik: vagy az utca, vagy kerékpárút, vagy az iskola szépül meg, vagy az utak, a vasút, a közlekedési hálózat fejlesztésével szerettei közelebb kerülnek és a munkahelye gyorsabban, biztonságosabban megközelíthetővé válik.
    

Lehetőség szerint mindenki úgy érezheti visszatekintve az elmúlt egy évére, hogy tudott egyet előrelépni. Ez bár magától értetődő, de közösségi szinten is keményen meg kell dolgozni érte - írta, hozzátéve: ez az a feltétel ugyanis, amit a nyugati világ lassan ötven éve nem tud teljesíteni. A globális problémára a 2010-es évtizedben adott magyar válasz mára tankönyvi példa.
    

Harmonikus az államtitkár szerint, mert a lépés hossza összhangban van a befektetett teljesítménnyel: a munkával, a tudással és a vállalkozószellemmel. A növekedés harmonikus, mert elismeri az utódokról való gondoskodást, támogatja a nemzet újabb és újabb "őrhelyeinek" megszületését. A tömeges migráció bátorítása helyett a gyermekvállalás ösztönzésében hisz a kormány.


Magyarország tartja fenn GDP-arányosan a legnagyobb családtámogatási rendszert a világon - húzta alá. Harmonikus, mert nyugdíjas évek alatt is aktív tagja marad közösségének, segítségére, tudására számítanak a fiatal generációk. Harmonikus, mert közpénzügyi szempontból stabil: nem a jövő generációk terhére gyarapszik. Összegzése szerint a növekedés harmonikus, mert a teremtett és épített környezet, a munka, a tudás, a vállalkozószellem, a felnövekvő generációk, valamint a végigdolgozott élet tiszteletére és elismerésére épül.
    

Kiemelte: erről szól a gazdaságpolitika jövőjének 10 pillére, vagyis arról, hogy hogyan teremtenek harmonikusan gyarapodó Magyarországot 2030-ra. Az első pont szerint a pénzügyeket rendben tartják, a második szerint kiárusítás helyett vesznek: erősítik és védik a hazait. A 3. és 4. pont, hogy a munkát és tudást adó multikat bevonzzák, a járadékvadászokat megadóztatják, megerősítik a magyar vállalatokat és a kiemelt ágazatokat.


A következők, hogy munka és tudásalapú társadalmat építenek, olcsó és tiszta energiával teremtenek energiafüggetlenséget, minden illegálisan lerakott hulladéktól megtisztíták az országot, és amit csak lehet újrahasznosítanak. Az innováció- és tudástermelő rendszereket a legjobb nemzetközi példák alapján újítják meg és működtetik; átvezetik a magyarokat a digitális jólét korába; és végül a 10.,hogy mindenki elérheti a célját a gyors, biztonságos, a magyarokat összekötő közlekedési rendszerben - írta György László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com