György László: négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban a vállalkozások megerősítéséért, a munkahelyek védelmében

 A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munkahelyeinek megőrzését, a hazai vállalatoknál meglévő szaktudás megvédését szolgálják - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, pénteken az MTI-nek.A vállalkozások működésének fenntartása érdekében a Széchenyi kártya program négy, újonnan kifejlesztett hiteltermékkel bővül, amelyek célzott módon segítik elő a likviditáshoz való hozzáférést a mikro-, kis- és középvállalkozások számára" - jelentette be György László.

    
Az államtitkár hozzátette: a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz, a Széchenyi likviditási hitel és a Széchenyi beruházási hitel plusz ügyfelek által érzékelt, nettó kamata mindössze 0,1-0,5 százalék között mozog. A Széchenyi munkahelymegtartó hitel futamideje kettő év, az igényelhető hitelösszeg maximuma pedig 750 millió forint.

Munkabér megelőlegezésre, személyi jellegű ráfordításokra, bármely egyéb személyi jellegű kifizetésre, juttatásra használható, legfeljebb a vállalkozás 9 havi, kiemelt ágazatban - ilyen pl. különösen az idegenforgalmi, a kulturális, a kiskereskedelmi, a közlekedési és az egészségügyi - pedig legfeljebb 18 havi bérköltségét fedezheti.
   

A hitel nettó kamata 0,1 százalék, kamatfizetésre azonban az idei év végéig türelmi idő áll rendelkezésre, a tőketörlesztés türelmi ideje pedig 9 hónap. A termék önállóan vagy a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusszal együtt igényelhető. "A lehetőség újabb komoly segítséget jelent a magyar vállalkozások számára munkaerejük megtartásához a Gazdaságvédelmi Akciótervben elindított munkahelyvédelmi bértámogatás és a munkaidőkeret rugalmasabbá tétele mellett" - hangsúlyozta György László.
   

A Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hiteltermék kizárólag a Széchenyi munkahelymegtartó hitellel együtt igényelhető. A szabad felhasználású folyószámlahitel futamideje kettő év, a hitelt minden olyan vállalkozás is igényelheti, amelyet legkésőbb tavaly alapítottak. Az igényelhető hitelösszeg maximuma 100 millió forint, a vállalkozás által érzékelhető nettó kamat jelen termék esetében is 0,1 százalék. A kombinált hiteltermék együttes igénylése esetén maximum 40 százalékot kell kitennie a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hitelterméknek - ismertette György László.
    

A Széchenyi Likviditási Hitel forgóeszközhitel futamideje 3 év, a hitelösszeg maximuma 250 millió forint, nettó kamata 0,2 százalék. A szabad felhasználású hitelt számla nélküli finanszírozással többek között forgóeszköz beszerzésre, egyéb igénybe vett szolgáltatásra, és akár hitelkiváltásra igényelhetik a vállalkozások - mondta.
    

Tájékoztatása szerint a Széchenyi beruházási hitel plusz beruházási hitelcélokra, a kapcsolódó forgóeszköz-beszerzés finanszírozására (utóbbi maximum 20 százalék erejéig), tárgyi eszköz beszerzésre, üzletrész vásárlásra (generációváltás elősegítésére), hitelkiváltásra is felhasználható a részletes termékszabályzatban foglaltak alapján. A beruházási hitel futamideje átmeneti jogcímen maximum 6 év, csekély összegű támogatásként nyújtva maximum 10 év. A hitelösszeg legfeljebb 1 milliárd forint, a vállalkozás által érzékelt kamat 0,5 százalék. A kamatfizetés türelmi ideje utóbbi két termék esetében szintén 2020 év vége, a tőketörlesztésé a likviditási hitel esetében 9 hónap, a beruházási hitel esetében pedig akár 24 hónap is lehet.
    

György László kifejtette: a gazdaságvédelmi akcióterv munkahelymegtartó és vállalkozás-finanszírozó hiteleinek fedezetét a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogram hajrá konstrukciója biztosítja. A kkv-szektor hitelezésére szánt összesen ezerötszáz milliárd forintnyi olcsó és stabil forrás vonzó, nagyon alacsony kamatozású hitelkonstrukciókat tesz hozzáférhetővé a Széchenyi kártya program esetében is, a Széchenyi kártya program saját szabályai alapján, a megszokott közvetítői hálózaton keresztül. A magyar vállalkozások kilenc, a kiemelt szektorokban akár másfél évi munkabérrel megegyező összegű hitelt igényelhetnek dolgozóik bérfizetésére, így vészelve át azt az időszakot, amíg korábbi megrendelés-állományuk és árbevételük helyreáll - hangsúlyozta az államtitkár.
    

A hitelek a Széchenyi kártya programot bonyolító Kavosz Zrt-nél érhetőek el. Minden vállalkozás a számlavezető bankján keresztül férhet hozzá a program keretében biztosított hitelforrásokhoz. Azok a vállalkozók, akik elakadnának, kérdezzék Valit, a vállalkozói információs portált. A vali.ifka.hu hitelkeresőjén keresztül gyors és testreszabott válaszokat kaphatnak majd a vállalkozók a hitel-lehetőségekről - ismertette György László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com