GYSEV: újabb pályázat mozdonybeszerzésre

Meg kell ismételni a GYSEV Zrt. által kiírt, 9 mozdonyra vonatkozó tárgyalásos közbeszerzési eljárást, mert az eredetileg kiírt tenderen nem volt érvényes ajánlat - tájékoztatta az MTI-t hétfőn közleményben a vasúttársaság.

gysev_logo_kozepes_x6tgEmlékeztettek arra: tavaly decemberben írtak ki közbeszerzési eljárást, amelynek elbírálása múlt kedden zárult le; a pályázati anyagot hat társaság vásárolta meg, de csak egy ajánlat érkezett, az is érvénytelen volt.
A tender feltételei alapvetően nem változnak: a GYSEV Zrt.

az eljárás keretében továbbra is két- és háromáramnemű mozdonyok vásárlását tervezi, amelyeket a személy-, és teherszállításban is használhat a vasúttársaság.

Január elején az MTI is beszámolt az iho.hu közlekedési szakportál híre alapján a kiírásról, amely szerint négy két- és öt háromáramnemű mozdonyt vásárolna a vasúttársaság, előbbieknek a magyar, a német, az osztrák és a román, utóbbiaknak ezeken felül a cseh, a szlovén, a szlovák és a lengyel hálózatra is érvényes engedéllyel kell rendelkezniük.

A cikk szerint a nyertes pályázóval húsz évre szóló karbantartási szerződést is kötnek, a cégnek biztosítania kell különböző alkatrészeket és a szoftverfrissítést is. A kiírás szerint legnagyobb súllyal az ár számít a tárgyalásos eljárás során, de figyelembe veszik a karbantartási költségeket és az első jármű szállításának időpontját is.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com