Gyula arany-, Zebegény ezüstérmes az európai környezetszépítő versenyen

Sikeresen szerepeltek a 2014. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyébe benevezett magyarországi települések: Gyula város kategóriában szerzett arany-, Zebegény pedig a falvak között ezüstérmet - közölte a nemzetközi díjkiosztó gálának helyet adó Százhalombatta önkormányzatának sajtószóvivője az MTI-vel szombaton.

A Pest megyei városban rendezett pénteki gálán 400 küldött vett részt 11 európai ország 20 településéről. A közleményben kiemelik: a verseny követelményrendszerében a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepel a környezetvételem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás, a tájvédelem, a település tisztasága és graffiti-mentessége. Gyula és Zebegény a 2013. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben. A versenyt a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt projektként kezeli, és szervezéséhez a társaság biztosítja a működési hátteret.

virágos magyarországértA közleményben emlékeztetnek: Magyarország 1990-től a közép-európai térségből elsőként vesz részt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében, eddig 8 arany-, 22 ezüst-, 10 bronzérmet és 10 Európa-díjat mondhat magáénak. Az Európai Virágos Városok és Falvak versenye egyedülálló program, hiszen évente csaknem ötvenmillió embert mozgósít, és huszonötezer település között teremt kapcsolatot a harmonikus környezet megteremtése és megóvása érdekében.

A versenyben Magyarország mellett Ausztria, Belgium, a Cseh Köztársaság, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország, Olaszország, Szlovénia vesz részt. Az európai versenyben eddig 24 magyar város és falu képviselte Magyarországot, a legjobbak közé került Siófok (1997.), Kaposvár (2004.), Nagyatád (2006.), Eger (2007.), Géderlak (2002.), Lipót (2010.), Balatonfüred (2011.), Százhalombatta (2012.) és Hévíz (2013.).
forrás.MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com