Ha Matolcsy lesz a jegybankelnök jöhet a 300 forint feletti euro

Kérjük nyomjon egy lájkot ha Ön szerint is hátrányos lenne az országnak ha Matolcsy kerülne az MNB élére


Olyan jegybankelnök nem lehet Magyarországon, akiben a piac nem bízik meg.


300 forintos euroHa mégis bekövetkezik az, hogy Matolcsy legyen a jegybank elnöke, akkor komoly gondokkal kell az országnak szembenéznie.

A piac nem bízna egy olyan jegybankelnökben, akinek a nevéhez fűződik Európa legmagasabb bankadójának kivetése és a magánnyugdíjpénztárak államosítása

Gondoljunk csak bele a múltheti eseményekbe: 

Nemzetközi szakemberek szerint is a magyar deviza akkor kezdett esni az euró ellenében, amikor múlt csütörtökön megjelent Matolcsy György cikke a Heti Válaszban arról, hogy 2002 és 2010 között elhibázott volt a túl erős forintra építő monetáris politika. Ennek a hatása egy 300 forintos euró lett.

A piac most Matolcsyt tartja a jegybankelnöki poszt első számú várományosának, ezért ebből a cikkből arra következtettek, hogy a következő MNB-vezetés agresszívabb monetáris lazítást és gyengébb forintot szeretne, amiből a magyar exportőrök profitálnának, viszont további terhet tenne a devizahitelesekre.


A forint ennek hatására esett hat hónapos mélypontra. Ez a gyengülés egyébként magyar viszonylatban nem jelentős, korábban a kormány unortodox politikája nagyobb eladási hullámot is kiváltott már.

Több nemzetközi szakember által megfogalmazódott már, hogy ha Matolcsy lesz a jegybank elnöke, az katasztrófális forint gyengülést eredményezhet majd. Ez azt jelenti, hogy akár 300 forint felett is lehet az euró-forint árfolyama 2014-ben.

 

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com