Hajdú-Bét - Czerván: még a héten pénzt kap a károsultak egy része

Még ezen a héten pénzt kap a Hajdú-Bét károsultak egy része, soron kívüli kifizetés indításával 131 kérelmezőnek 192 millió forintot utalnak át július 11-én, csütörtökön - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten.

czervangyorgy_414_2010020332629_128

Az intézkedést azt követően jelentette be az államtitkár, hogy  Budai Gyulával, a tárca parlamenti ügyekért felelős államtitkárával és Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselővel egyeztetett a Hajdú-Bét károsultjainak képviselőivel a szaktárcánál.

Czerván György elmondta: hétfőig 209 kérelem érkezett. Ebből jogos igénynek minősített a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 134-et, amelyek támogatási igénye 190,3 millió forintot tett ki. Hiánypótlást 48 esetben kértek. Ezeknek a kérelmeknek a támogatási igénye 60,6 millió forint, és Czerván György megítélése szerint a hiánypótlás után ezeket elfogadják.

Elutasítottak 27 kérelmet, mivel nem feleltek meg a követelményeknek. A Károsultak veszteségeinek enyhítésére a tárca forrásaiból elkülönített 300 millió forint elegendő lesz - tette hozzá az államtitkár.
Czerván György emlékeztetett: a kérelmek beadási határideje július 1. volt, a tárcánál mintegy 150-160 kérelem beérkezésére számítottak. A beérkezett kérelmeket az MVH munkatársai 100 százalékosan feldolgozták. Egy-egy kérelmező maximum 2,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat. A hiánypótlásra pedig 10 nap áll rendelkezésre.

Budai Gyula fontosnak tartotta azt a munkát, amelyet a tárca ez ügyben elvégzett, mivel ez a tevékenység sok nehéz sorsú embernek teszi könnyebbé az életét. Ezt erősítette meg Ónodiné Demeter Éva, a károsultak képviselője is, aki szerint egy 10 éve húzódó ügyet sikerül a mostani kifizetésekkel nyugvó pontra juttatni. A károsultak azt javasolták, hogy az álaluk megkapott pénzek - egy 1995-ös jogszabály alapján - legyenek adómentesek. Wittner Mária, a károsultak szószólója arról beszélt, hogy az ügyben vétkesek nem kerülhetik el sem a földi, sem az égi igazságszolgáltatást.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com