Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis

Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis, a megye megfigyelés alatt álló területén három elhullott vaddisznóból mutatta ki a betegség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a Nébih.A betegség valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából jutott a térségbe, mivel a szomszédos román területeken az elmúlt hónapokban nagyszámú vaddisznó-esetet találtak. A fertőzött vaddisznókat a Hajdú-Bihar megyei Nyírábrány és Álmosd községek határában találták, a terület a romániai házisertés kitörések miatt már korábban is megfigyelési zárlat alatt állt.

    
Folyik a járványügyi nyomozás, az országos főállatorvos - a korábbi esetekhez hasonlóan - minden szükséges intézkedést elrendelt, például kijelölték a fertőzött, valamint azon belül - a járványügyi védekezés szempontjából különösen fontos - szigorúan korlátozott területet. Hajdú-Bihar megye mellett négy további megyében van jelen a fertőzés: Hevesben 2018 áprilisa, Szabolcs-Szatmár-Beregben 2108 májusa, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékben tavaly október óta.
   

A betegség nemcsak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih ezért felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása érdekben - írták. Ismét felhívták a figyelmet, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal ("moslékkal") tilos takarmányozni! Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlel, haladéktalanul értesítse az állategészségügyi szolgálatot - írták.
    

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, amely  a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com