Hajlandó többet fizetni a magyar vásárló a hazai védjegyes termékért egy felmérés szerint

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja - derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett felmérésből.Az MTI-hez szerdán eljuttatott reprezentatív felmérés több mint 500 ember megkérdezésével készült.

A közlemény idézi Benedek Esztert, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Hozzátette, hogy ez idő alatt a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a magyar árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék.

    
A kutatás adatai szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév - fejtette ki az ügyvezető.
    

A felmérésből az is kiderült, hogy az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos, emellett a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is. Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeset választani, és akár 10 százalékkal többet fizetni érte. Leginkább a friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, a többi vizsgált kategóriában - mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag - ez inkább 5 százalék körül alakul - derült ki a kutatásból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com