Hamarosan megkezdődik a Malév felszámolása

A február 3-án bekövetkezett Malév csőd már hetek óta lógott a levegőben, ám amióta ténylegesen is megtörtént a baj, rendkívüli ütemben felgyorsultak az események, mintha csak mindenki tudatosan arra készült volna, hogy a magyar légitársaság összeomoljon.

Azonnal megjelentek a külföldi légitársaságok, rengeteg új járat indult Budapestet célba véve, de még a törzsutas-programok elvesztésének elkerüléséről is gondoskodott egy külföldi vállalat.

Alig két héttel az események után pedig a Fővárosi Bíróság tegnap kimondta, hogy hamarosan sor kerülhet a Malév végleges felszámolására is. Minderről a gazdasag.hu üzleti hírügynökség tudósított, akik úgy értesültek, hogy mindezek mellett a rendkívüli moratórium mintegy 90 nappal meghosszabbításra került.

A felszámolás hírét hozó végzés a keddi napon jelent meg a Cégközlöny adatbázisában. Ebből megtudtuk, hogy a bíróság 2012. február 14-én jogerőre emelt végzésével főeljárásként elrendelte a Malév Magyar Légiközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság adós felszámolását.

A felszámolás kezdő időpontja a Cégközlönyben közzétett végzés pontos napja, vagyis 2012. február 14-e lett. Ezzel együtt a magyar kormány az adóst egy rendelet segítségével stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek nyilvánította, ennek köszönheti a Malév, hogy a bíróság a vállalatot megillető rendkívüli moratóriumot a Cégközlönyben közzétett időpontjától számított kilencven napos időtartamig meghosszabbítja.

Ez már nyilvánvalóan nem sok vizet zavar a Malév felszámolásával kapcsolatban, ugyanakkor az államnak – ha még mindig feltett szándékuk – elég időt adhat egy új magyar légitársaság alapjainak letételére, amely a legtöbb elemző szerint várhatóan nem fog bekövetkezni a külföldi légitársaságok túlzott tolakodása miatt.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com