Hangszerkereskedők árrögzítését számolta fel a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 milliós bírságot szabott ki számos hazai és egy szlovák hangszerkereskedőre, mert titokban egyeztették áraikat; a vizsgálat feltárta, hogy az egyik legszélesebb palettájú hangszergyártó, a Yamaha évekig meghatározta viszonteladóinak a termékei minimális árait - közölte a nemzeti versenyhatóság kedden az MTI-vel.A tájékoztatás szerint több hazai és egy szlovák hangszerkereskedő vállalkozás csaknem tíz éven keresztül egyeztette árait, hogy egységes árszintet teremtsenek egymás között. A cégek nem csak árlistákat készítettek és osztottak meg egymással, de figyelték egymás árait és figyelmeztették azt, aki eltért az előzetesen egyeztetett áraktól.
    

Az árak titkos rögzítése, vagyis a kartellezés különösen súlyos versenyjogi jogsértésnek minősül, amely folyamatos károkat okoz az érintett termékek vásárlóinak - hangsúlyozta a versenyhivatal. A vizsgálat során kiderült az is, hogy a Yamaha - a hangszerek egyik legszélesebb körének gyártója és forgalmazója - 2014-től széles körben rögzítette a kiskereskedőknek a termékek minimális viszonteladási árait, amelyeket a nyílt írásbeli kommunikáció elkerülése érdekében a hangszerkereskedők által használt anonim e-mail cím használatával egyeztetett a viszonteladókkal.
   

A viszonteladói árak rögzítése szintén akadályozta a fogyasztókért folyó versenyt, mert célja a fogyasztói árak egységes szinten tartása volt - hívta fel a figyelmet a GVH. A versenyhatóság figyelembe vette, hogy a Yamaha Music Europe GmbH önként fedte fel a történteket és bizonyítékokat szolgáltatott a jogsértésre. A japán cégen kívül további kilenc cég ismerte el a jogsértést, lemondva a bíróság előtti jogorvoslat lehetőségéről.
    

A GVH Versenytanácsa a cégek többségének együttműködésére, illetve a kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek korlátozott pénzügyi teljesítőképességére tekintettel szabta ki az összesen mintegy 100 millió forintos bírságot kilenc hazai és egy szlovák hangszerkereskedésre, illetve három egyéni vállalkozóra. A versenyhatósággal történő együttműködésnek és a bírósági felülvizsgálati lehetőségről való lemondásnak több előnye is van, a felek időt és költséget takarítanak meg a bírósági szakasz elkerülésével, másrészt jelentős bírságcsökkentő tényező is - fejtette ki a közlemény szerint Tóth András, a GVH Versenytanácsának elnöke, hozzátéve, hogy a bírság összege Magyarország központi költségvetését gyarapítja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com