Hankó Balázs: a családtámogatási rendszer minden élethelyzetben segíti a családok előrelépését

A családtámogatási rendszer minden élethelyzetben segíti a családok előrelépését, anyagi biztonságát - mondta a kulturális és innovációs miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.Hankó Balázs a nemzeti konzultációban szereplő, családokat érintő intézkedések kapcsán elmondta: a magyar gazdaság a gazdasági semlegesség alapján tud erősödni, ami előrelépést jelent a fiataloknak, családoknak, nyugdíjasoknak és vállalkozásoknak.

Hozzátette: az idei költségvetés 754 milliárd forintot biztosít a családi adókedvezményre és más juttatásokra, amelyek anyagi biztonságot jelentenek a családoknak.
Közölte, július 1-jétől egy gyermek esetében 10-ről 15 ezer, két gyermek esetén 40 ezerről 60 ezer, három gyermek esetén 99 ezerről 148 500 forintra nő a családi adókedvezmény összege. 2026. január 1-jétől a kedvezmény 20 ezer, 60 ezer és 198 ezer forintra emelkedik.

Megjegyezte, a kormány arra is figyel, hogy egyensúly legyen a munka és a család között. A törekvés a családpolitika fókuszában van, és 2024-ben a magyar uniós elnökség egy ajánlása erre vonatkozott - tette hozzá.

Kiemelte, a nemzeti konzultációban 98 százalékos támogatása volt a 13.

nyugdíjnak, amelyet állandósítanak, így ezt a kormány minden év februárjában biztosítja. Emellett az idén februárban esedékes nyugdíjemelés egy átlagos nyugdíj esetében éves szinten akár 90 ezer forintot is jelenthet - fűzte hozzá.

Azt mondta, az idősek tisztelete és megbecsülése alapvetően fontos, társdalamunk lényeges eleme. Az idei költségvetésben a nyugdíjakra és a nyugdíjszerű juttatásokra 7200 milliárd forint áll rendelkezésre. Hankó Balázs beszélt arról, hogy előre kell lépni a fiatalok lakhatási problémáinak megoldásában. A 35 év alatti fiatalok havi 150 ezer forint, évente 1,8 millió forint lakhatási támogatáshoz juthatnak a munkáltatótól.

A vidéki otthonfelújítási programot nem csak fiatalok vehetik igénybe, a hárommillió forint támogatást hárommillió forint önerő mellett csaknem háromezer településen igényelhetik a családok. Kifejtette, a kormány kollégiumfejlesztési programot is indít, erre és a lakásfejlesztésre 200 milliárd forint áll rendelkezésre.

Új, hogy január 1-jétől elérhető a munkáshitel, amely a 17 és 25 év közötti fiatalok munkakezdését támogatja kamatmentesen 4 millió forinttal, 10 éves törlesztéssel.

A munkáshitel családpolitikai vonatkozása, hogy az igénylő első gyermekének születése után 2 év halasztást kap a törlesztésben, a második gyermek esetén a hitel felét, a harmadik gyermek után teljes összegét elengedik. Elmondta, a kollégiumokban jelenleg 46 ezer férőhely van, és többszörös a túljelentkezés. Első lépésben Budapesten épül diákváros legalább 12 ezer kollégiumi hellyel, és a nagy egyetemi városokban is segítséget nyújtanak a kollégiumoknak - fűzte hozzá.

A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta, a nemzeti konzultáció kérdéseire érkezett válaszok 99 százaléka szerint szükség van a családi adókedvezmény megduplázására. Mint mondta, 2010 óta a családi adókedvezménynek köszönhetően 4400 milliárd forint maradt a családoknál.

Felhívta a figyelmet, hogy a SZÉP-kártyán lévő összegeket lakásfelújításra, a nyugdíjpénztári megtakarításokat pedig ingatlanvásárlásra is lehet fordítani.
Szólt arról is, hogy a családok egyre jelentősebb részben a középosztályban erősödnek. Felidézte, hogy a konzultáció válaszadóinak 97 százaléka mondta azt, hogy a kormány ne a multi cégeket, hanem a magyar kis- és középvállalkozásokat támogassa.

A kkv-k számára a Demján Sándor Programban 1410 milliárd forint áll rendelkezésre, amit 131 milliárd forint innovációs támogatással egészítettek ki. Közlése szerint jelenleg minden harmadik kkv végez innovációt, a cél az, hogy minden második vállalkozás vegyen részt innovációban.

"Ha erősödnek a vállalkozások, a családok, a fiatalok is előre lépnek, az idősek vigyáznak ránk, az egyértelmű megerősödést jelent a középosztálynak" - fogalmazott a tárcavezető.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com