Hankó Balázs: a GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni

A márciusban 70 milliárd forint kerettel induló munkahelyi képzéseket támogató GINOP plusz program újabb, harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni minden vármegyéből, és a fővárosból - hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Elmondta, a keret további része az év második felében nyílik meg, és tartalékolnak jövő évre is. Felidézte, hogy az első két szakaszban mintegy 25 ezer munkavállalónak biztosítottak képzést nagyjából 2000 vállalatnál, a márciusban nyíló harmadik szakaszban a kedvezőbb feltételei révén ennél több részvételre számítanak.
    

Ismertette, hogy újdonság a korábbiakhoz képest, hogy az egyetemhez kötődő szakmai képzéseknél a munkavállalók mikrotanúsítványt kapnak, amelyeket egyetemi tanulmánynál kreditre válthatnak. Újdonság az is, hogy azok az energiaintenzív vállalatok, ahol a munkavállalók a zöldátállást, fenntarthatóságot támogató képzésekben vesznek részt, 100 százalékos támogatást kapnak.
    

A programmal szeretnék javítani a magyar gazdaság munkaerőpiaci hatékonyságát, és segíteni, hogy a vállalatok egyre jobb gyártási technológiával működjenek - emelte ki az államtitkár, megjegyezte, Magyarországon a gyártási csúcstechnológia a világ élvonalában van. A műsorban az államtitkár szólt arról is, hogy az Európai Unió nem adott forrást Magyarországnak az Erasmus programra. Ezért elindult a megújuló egyetemek nemzetközi csereprogramjait segítő Pannónia Program tízmilliárd forint kerettel, amelyben 8 ezer magyar diák tud a világ vezető egyetemeire eljutni.
    

Az egyetemek február végén, március elején megkapják a kellő forrást, a diákok tavasszal jelentkezhetnek, szeptembertől pedig a világ vezető egyetemein vehetnek részt néhány hetes, de akár egy szemeszteres képzésen is emelt ösztöndíjjal. A külföldi képzés teljes idejét a magyar egyetem elismeri - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
    

Hankó Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a munkahelyi képzési program célja, hogy olyan készségeket, kompetenciákat kapjanak a munkavállalók, amelyekkel növelni lehet a gyártás, a termelés hatékonyságát, és erősíti az innovációs folyamatot. A program révén nemcsak munkahelyeket őriznek meg, de újakat is teremtenek, cél, hogy minél többeket bevonzzanak a munkahelyekre - tette hozzá azt államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com