Harmadik éve nyereséges a Hollóházi Porcelángyár

Harmadik éve nyereséges a kizárólagosan állami tulajdonban lévő Hollóházi Porcelángyár, a cég az elmúlt évet 553 millió forint árbevétel mellett 35 millió forint üzemi eredménnyel zárta - tájékoztatta Pálfi József ügyvezető igazgató az MTI-t pénteken.

hhKözlése szerint az eredmény, amely csaknem kétszerese a 2012-esnek meghaladta a várakozásaikat. Az igazgató szerint ez elsősorban a német Kahla porcelángyár jelentős mennyiségű megrendelésének köszönhető, amely a 2014-es év első felében már 75 millió forintos megbízást adott a hollóházi gyárnak, ez a megrendelés a tervek szerint az év végére elérheti a 300 millió forintot.

Az ügyvezető azt is elmondta: a megnövekedett feladat meghaladja a gyár jelenlegi kapacitását, ezért egy új, több mint 100 millió forintba kerülő porcelánégető kemencét vásárolnak. A fejlesztésnek köszönhetően 20-25 új munkahely is létrejön.

A gyárnak jelenleg 115 állandó alkalmazottja van, ezen kívül mintegy tucatnyian dolgoznak megbízási szerződéssel.
Pálfi József közölte azt is, hogy a Hollóházi Porcelángyár eredményességéhez nagyban hozzájárultak azok az új termékek, amelyek gyártását az elmúlt esztendőkben indítottak el.

Ezek között megemlítette a pálinkás butéliák iránt megnövekedett igényt, egyre több szeszfőzde és magántermelő ugyanis a hollóházi üzemmel készíttet palackot termékeinek. A butéliák gyártásából származó összeg ma már a cég árbevételének 10 százalékát teszi ki.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com