Három magyar kkv bekerült a legjobb uniós innovációs projekt közé

Három magyar kis- és középvállalkozás (kkv) bekerült az Európai Bizottság egyik legrangosabb innovációs versenyén, az Innovációs Radar Díj 2017-es seregszemléjén a legjobb 48 innovációs projektbe  - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kedden az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a következő két hétben közönségszavazás dönti el, hogy a 48 projekt közül melyek kerülnek be a novemberi 9-i budapesti döntőbe. Az Európai Bizottság 2015-ben hirdette meg először a versenyt, amely Európa legkiválóbb innovátorait, a jövő meghatározó feltalálóit mutatja meg a nagyvilágnak.

    
A zsűri azokat a kis- és középvállalkozásokat válogatja a versenybe, amelyek az EU kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramja, a H2020 program keretéből nyertek támogatást. Az idén a legjobb 48 versenyző közé került a Gravity R&D Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Zrt., a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft., valamint az Aeroglass.
    

A GruRec, a Gravity Zrt. fejlesztése a felhasználó által már olvasott, látott internetes tartalmak alapján kínál újabb tartalmakat, szolgáltatásokat a felhasználónak. A Femtonics Kft. 3x3D megnevezésű kutatási projektje az agy és az idegrendszer vizsgálatához kínál új vizualizációs technológiát. Az Aeroglass a pilótáknak fejlesztett okos szemüveg, mely messzi domborzati viszonyokat, szabad szemmel nem látható pontokat, fontos geo-információkat, településeket, tervezett útvonalat rajzol digitálisan a légtérbe, ezzel jelentősen megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a pilóta navigációját.
    

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal biztatja a kutatói, fejlesztői közösség tagjait, hogy szavazzanak a magyar innovatív cégekre. Az online szavazó felület itt érhető el: https://ec.europa.eu/futurium/en/innovation-radar-prize Mindhárom projekt az unió innovációs keretprogramjából, a Horizont 2020 programból nyert korábban támogatást.
    

A Horizont 2020 keretprogram költségvetéséből elnyert támogatásokat tekintve a részt vevő uniós tagállamok között Magyarország a 19. helyen áll. A Magyarország által elnyert Horizont 2020 források 34 százaléka kerül vállalkozásokhoz, 33 százaléka felsőoktatási intézményekhez, 26 százaléka kutatóintézetekhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com