Háromszáz munkahelyet teremt a Müller Drogéria Magyarország

Háromszáz új munkahely megteremtését tűzte ki célul a Müller Drogéria Magyarország Bt., akik közel félmilliárd forintnyi uniós támogatás megnyerését követően egy nemzetközi logisztikai központ építésébe kezdtek Letenyén.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hivatalos honlapjára felkerült információk szerint a társaság elsősorban tevékenységének fejlesztésére fordítja majd az új központot, amely egy új raktárcsarnokot is tartalmazni fog. A létesítmény emellett azért is nyerte meg a 458 millió forintos támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól, mert az eszközbeszerzés mellett a munkahelyteremést is célul tűzte ki a vállalat. Információink szerint a támogatási arány 18 százalékos, ami azt jelenti, hogy a teljes beruházás összege 2,5 milliárd forintra rúg.

A Müller Drogéria Magyarország Bt. már tavaly decemberben közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy a novemberben megkezdődött beruházás során egy 18 ezer négyzetméteres raktárbázist építenek az M7-es autópálya, valamint a magyar-horvát határátkelő közvetlen közelébe. Terveik szerint 2012 közepétől már ebből a raktárépületből látják el áruval a magyarországi, a horvátországi és a szlovéniai üzletláncokat is. A Zalai Hírlap tudomására jutott információk szerint a cég még februárban megkezdi a munkaerő toborzást Letenye városában.

A társaság közleménye szerint összesen háromszáz szakképzett logisztikust vagy ezen a területen foglalkoztatandó munkatársat keres az új raktárépületbe. A vállalkozó kedvű munkavállalókat Budapesten, a jelenleg is működő Müller raktárbázison képeznék ki, hogy a letenyei logisztikai központ átadását követően azonnal megkezdhesse a munkát egy megfelelően képzett személyzet.

A Müller 5 éve, tehát 2007 óta van jelen Magyarországon. A vállalkozást 1953-ban alapították, a hivatalos honlap szerint pedig egész Európában hét országban vannak jelen és mintegy 26 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com