Használtautó.hu: jelentősen emelkedett a használt autók ára tavaly, a drágulás idén is folytatódik

A használt autók átlagos hirdetési ára tavaly 43 százalékkal, 4 millió forint közelébe emelkedett, az autók átlagéletkora azonban csak fél évvel csökkent; a drágulás idén is jelentős lehet - közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu hétfőn az MTI-vel.Két év alatt több mint 2 millió forinttal drágultak a használtautók: 2020 első negyedévében 2,55 millió forint volt a hirdetési átlagár, a tavalyi utolsó negyedévben viszont már 4,68 millió, ami 83,5 százalékos drágulást jelent. A meghirdetett autók átlagéletkora ugyanakkor fél évvel, 12,5-ről 12 évre csökkent. Ennek oka a közlemény szerint az, hogy az emelkedő árak mellett a legolcsóbb autók iránt akkora az érdeklődés, hogy azokat gyakorlatilag bármikor el lehet adni, "akár hirdetés nélkül is".
   

A Használtautó.hu jelezte, hogy az új személyautók piaca a második éve csökken, de már nem elsősorban a kereslet, hanem a kínálat hiánya fékezi a piacot. A vevők ezért a használt autók felé fordulnak, és ezt erősíti az új autók drágulása is. A használt autók esetében a hazai tulajdonosváltások száma tavaly november végéig a 2019-es rekordévhez képest 1,6 százalékkal, 2020-hoz képest pedig 3,8 százalékkal nőtt.
    

Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője a közleményben kifejtette: idén várhatóan folytatódik a használt autók elmúlt két évben tapasztalt jelentős drágulása. Így az eladás helyett még befektetési céllal is inkább a vásárlás lehet a jó döntés a használt autók piacán, és érdemes gyorsan lépni azoknak, akik vásárláson gondolkodnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com