Hatalmas a kereslet a gyorskölcsönre

Hatalmas a kereslet az újraindítási gyorskölcsönre: az OTP Bank üzemeltette pontokon már az első héten több ezer cég érdeklődött a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került társaságoknak szánt új, kamatmentes konstrukció iránt - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.Átlagosan 8 millió forint kölcsönt vennének fel az érintettek. A befogadott kérelmekben megjelölt összeg a hitelintézetnél már megközelíti a 2 milliárdot - közölte a lap. A kamatmentesen igényelhető konstrukció összegének felső határa 10 millió forint, a törlesztést pedig elég 3 év múlva megkezdeni.

   
A gyorskölcsönt 55 ágazat vállalkozásai, valamint egyesületei kérhetik. A forrás felhasz­nálható készletek beszerzésére, működési költség fedezésére, bér- és járulékfizetésre, valamint a rezsiköltségek finanszírozására is. A kölcsön fontos feltétele, hogy az igénylő rendelkezzen lezárt üzleti évvel ­2019-re, mert a felvett összeg nem haladhatja meg a 2019-es árbevételét.
    

Az első hét adatai alapján az OTP Banknál a legtöbb jelentkező a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, valamint a művészeti, szórakoztatási és szabadidős szolgáltatások területén működik. A budapesti és Pest megyei, valamint az északkelet-magyarországi társaságok voltak a legaktívabbak. Az OTP Bank honlapján néhány kérdés megválaszolása után bárki megnézheti, hogy cége jogosult-e a gyorskölcsönre - olvasható a Magyar Nemzetben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com