Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Continental makói üzemében

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében.Hajdú Roland, az MGSZ titkára azt közölte az MTI-vel hogy, a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta. Az új megállapodásról - kisebb megszakításokkal - decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért a fokozatosság elvét betartva három munkabeszüntetést tartottak, és végül kénytelenek voltak határozatlan idejű sztrájkot hirdetni.

    
A szakszervezet részletesen ismertette a munkáltatóval követeléseit, meghatározva az ezek teljesítéshez szükséges forrásokat is, ám ezekre nem kaptak semmilyen választ - mondta az érdekképviseleti vezető. A munkabeszüntetés addig fog tartani, amíg nem kezdődik érdemi egyeztetés a sztrájkkövetelésekről, így a jobb munkafeltételekről és a dolgozóknak járó juttatásokról - hangsúlyozta Hajdú Roland.
    

A szintén az üzemben működő Contitech Dolgozók Független Szakszervezete szerint nem a sztrájk a megfelelő érdekérvényesítési eszköz.

Leszögezték, a kollektív szerződés megkötésében érdekeltek, de amíg tart a sztrájk, erre nincs lehetőség. A cég közleménye szerint a csütörtökön befejeződött 24 órás munkabeszüntetést követően többször is tárgyaltak az MGSZ sztrájkbizottságának tagjai és a munkáltató képviselői.


A felek hajlandóságot mutattak arra, hogy a megállapodás részleteit kollektív szerződésben rögzítsék, de pénteken az MGSZ visszautasította a munkáltató kezdeményezését, hogy ebbe az egyeztetésébe - a törvényi kötelezettségekkel összhangban - a másik két szakszervezetet is bevonják. Az MGSZ ismét felállt a tárgyalóasztaltól anélkül, hogy a munkáltató megoszthatta volna a helyzet rendezésére vonatkozó konstruktív javaslatait.
    

A munkáltató kedd délutánra tűzte ki a kollektív szerződés tárgyalásának következő időpontját, amelyen mindhárom szakszervezet megjelenésére számít. Leszögezték, az egyenlő érdekképviselet jogát minden munkavállalónak és mindhárom szakszervezetnek biztosítani kell. A vállalkozás szerint a hazai termelő cégek jövője azon múlik, hogy képesek-e megújulni, az új, digitális jövőhöz igazítani a munkafolyamataikat és struktúráikat, beleértve a juttatási rendszert is. Mivel a magyarországi bérszínvonal jóval magasabb, mint a régióban a versenytársainké, meg kell találni azokat a hatékonysági tényezőket, amelyek biztosítják, hogy az itt előállított termékek versenyképesek maradjanak. Ennek egyik feltétele az, hogy a juttatási rendszer biztosítsa a cég munkaerőpiaci versenyképességét.
   

A munkáltató megérti, hogy a szakszervezetek, és az általuk képviseltek ragaszkodnak a múltból örökölt jogaikhoz, de úgy véli, ha ezt elfogadnák, akkor cég versenyképességét is befagyasztanák a múltbeli szinteken. Ahhoz, hogy egy megegyezés létrejöhessen, minden félre szükség van. A cégvezetés várja a tárgyalóasztalhoz az MGSZ képviselőit, a másik két reprezentatív szakszervezet képviselőivel együtt, annak érdekében, hogy érdemi és megoldásorientált megbeszéléseket folytassanak. Bíznak abban hogy az MGSZ helyi képviselői is belátják, hogy a makói gyár versenyképessége, a technológiai átállás sikere, a dolgozók jövőjének megalapozása most zajlik, ebben változásban mindenkinek részt kell vállalnia, ez a közös érdekük - áll a cég közleményében.
    

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com