Hatmilliárd forintos keret az Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogramra

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a kormány döntésének megfelelően 6 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogramot - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A közlemény szerint a hitelprogram célja, hogy forrást biztosítson az élelmiszeripari vállalkozások forgóeszköz finanszírozásának elősegítése érdekében, hozzájárulva ezáltal az élelmiszeripari ágazat versenyképességének javításához.
A hitel összege nem lehet kevesebb, mint 5 millió forint és nem haladhatja meg az 500 millió forintot.

A hitel kamata jelenleg évi 7 százalék, azonban a hitelfelvevők a hitelprogram keretében a felvett hitelhez kapcsolódóan 50 százalékos, legfeljebb 4 százalékpontos kamattámogatásban részesülhetnek, így a fizetendő kamat évi 3,5 százalék. A hitel futamideje legfeljebb 6 év, azon belül legfeljebb 3 év tőketörlesztési türelmi idővel. Saját erő nem szükséges.

MFBA termék MFB honlapján fellelhető leírása szerint a hitelt a többi között húsfeldolgozással és -tartósítással, húskészítmény gyártásával, gyümölcs és zöldség feldolgozásával, gyümölcslé, tejtermék, malomipari termék, tésztafélék és fűszerpaprika gyártásával, illetve szőlőbor termelésével foglalkozó vállalkozások vehetik igénybe forgóeszközök finanszírozására, valamint élelmiszeripari célú forgóeszközhitel kiváltására. A 6 milliárdos keretből 4 milliárd forintot a nagyvállalatok és középvállalatok, 2 milliárd forintot pedig a kis- és mikro vállalkozások számára különítettek el.

A hitelprogram keretében nyújtott kedvezményes kamatozású hitel állami támogatásnak, formáját tekintve kedvezményes kamatozású kölcsönnek minősül. Az állami támogatásról szóló igazolást a kedvezményezettnek a nyújtott hitel támogatástartalmáról és a támogatási kategóriáról az MFB Zrt. adja ki. A hitelprogram keretében két támogatási kategória - általános csekély összegű támogatás és halászati csekély összegű támogatás - alapján igényelhető hitel. A vállalkozás azon támogatási kategóriában kaphat hitelt, amely előírásainak az általános feltételeken túl megfelel.
A programban 2014. június 30-ig lehet megkötni a hitelszerződéseket. A hitelkérelmeket a hitelprogramban résztvevő hitelintézetekhez, az 50 millió forintot meghaladó összegű kérelmeket közvetlenül az MFB Zrt.-hez lehet benyújtani.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com