Hazai inflációs és GDP-adatok jelennek meg a jövő héten

A januári infláció és a 2014. negyedik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) adata lesz piaci szempontból meghatározó a jövő héten, emellett itthon is elindul a gyorsjelentési szezon, a legnagyobb tőzsdei vállalatok közül elsőként a Richter közöl gazdálkodási adatokat a tavalyi negyedik negyedévről.kshHétfőn jelenik meg a decemberi, illetve a tavalyi éves külkereskedelmi termékforgalomról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése. Tavaly novemberben az export 3,1 százalékkal nőtt euróban számolva az egy évvel korábbihoz képest, az import 2,1 százalékkal emelkedett, a külkereskedelmi áruforgalom havi többlete 843 millió euró volt. Január-novemberben a kivitel 3,5, a behozatal 4,0 százalékkal nőtt euróban és a 6,177 milliárd euró kiviteli többlet 153 millió euróval kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Kedden a szálláshelyek decemberi forgalmának alakulását ismerteti a KSH.

Tavaly novemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,6, a belföldi vendégeké pedig 1,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a szálláshelyek vendégforgalma összességében 3,3 százalékkal emelkedett.

A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 11 százalékkal nőtt, meghaladta a 24,2 milliárd forintot. Az év első tizenegy hónapjában az eltöltött vendégéjszakák száma 4,9 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldieké 8,2, a külföldieké 2 százalékos növekedést mutatott.

Szerdán jelenik meg a KSH januári inflációs adata. A fogyasztói árak 2014-ben átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek, decemberben 0,9 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva pedig 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak.

A KSH közlése szerint 2014-ben az üzemanyagárak esésének volt a legnagyobb hatása az árindex csökkenésére. Elemzők várakozása szerint még hónapokig csökkenhetnek a fogyasztói árak. Csütörtökön a decemberi, illetve a 2014. évi építőipari statisztika megjelenése várható.

Novemberben 8,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest, az októberi 15,8 százalékos emelkedést követően. Az épületek építése 6,3 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építése 23,0 százalékkal nőtt. Szakértők szerint az építőipari termelés növekedésének további lassulása várható, ezt jelzi az is, hogy az új szerződések volumene hónapok óta csökken.

Ugyancsak csütörtökön közli a decemberi és a tavalyi egész éves részletes ipari termelési adatokat a KSH. A már megjelent előzetes adatok alapján az ipari termelés 7,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest 2014-ben, tavaly decemberben pedig 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Decemberben a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 4,6 százalékkal nőtt a termelés éves szinten, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelés. Elemzők szerint továbbra is kedvezőek az ipari termelés kilátásai, annak ellenére, hogy az autógyárak decemberi leállása miatt számítani lehetett a havi csökkenésre.

Pénteken a 2014. negyedik negyedévi GDP előzetes adatait ismerhetik meg a befektetők. Tavaly a harmadik negyedévben 3,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék éves összehasonlításban. Elemzők a negyedik negyedévben a bővülés lassulását, 3 százalék alatti növekedést várnak elsősorban az ipari termelés mérséklődése miatt. Az Európai Bizottság Magyarország 2014-es gazdasági növekedését 3,3 százalékosra várja a héten közzétett legfrissebb prognózisában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com