Hernádi: a drasztikus olajáresés ellenére is jól teljesített a Mol

A drasztikus olajáresés ellenére is jól teljesített a Mol csoport, az üzletágak együttes fejlesztése és a fegyelmezett pénzügyi stratégia révén a vállalat csillapítani tudta a rohamosan romló iparági környezet hatásait - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. olajipari vállalat elnök-vezérigazgatója a közgyűlést követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

molAz elnök-vezérigazgató szerint az integrált fejlesztés előnye, hogy a vállalat jól tudja kezelni az olajipar ciklikus változásait.

A jelenlegi alacsony olajár nem kedvez ugyan a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág teljesítményének, de a kereskedelmi és feldolgozási szegmens (downstream) tíz éve nem látott teljesítményt ért el 2014 utolsó negyedévében.

Ugyanakkor az olajipar folyamatos változására felkészülve a vállalat folytatja a finomítói üzletágban a hatékonyságjavítást és az értéklánc bővítését részben új fogyasztók elérésével, mint ahogy idén is növelte a cég a benzinkutak számát – mondta.

Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy az olajipart számos tényező befolyásolhatja, mint például a gazdasági növekedés üteme és a megnövekedett politikai kockázatok (orosz-ukrán konfliktus, szíriai helyzet).

Az ipar kiszámíthatatlanságát tükrözi például, hogy míg azt tudták, hogy az Egyesült Államokbeli palagáz termelés felborítja az olajpiacon kialakult egyensúlyi helyzetet, forradalmasítani fogja az iparágat, arra nem számítottak, hogy rendkívül rövid idő alatt leesnek a szénhidrogénárak.

Az elnök-vezérigazgató pozitív hatásként értékelte az iráni szankciók lehetséges feloldását. Mint mondta, a Mol szeretne megjelenni a térségben, mivel nagy tapasztalatokkal, komoly geológiai tartalékokkal rendelkezik a területen.

Hernádi Zsolt a Mol és az INA horvát olajipari vállalat között fennálló helyzettel kapcsolatban újságírói kérdésre elmondta: a Molnak továbbra is az a szándéka, hogy egy normális környezetben, normális feltételek mellett, a horvát stratégiai érdekeket figyelembe véve működtesse az INA-t, amíg azok nincsenek gyökeresen ellentétben a piaci mozgásokkal.

Ennek tükrében nem fenntartható a jelenlegi struktúrával működő horvát finomítói modell, míg Európában finomítói többletkapacitás van, Magyarországon is csak egy finomító működik a gazdaságos működés érdekében. Ezt a horvát fél is pontosan tudja, csak választási évben a politikai érvek megelőzik az iparági logikát – mondta.

Hozzáfűzte: ebben a környezetben rettentő nehéz lenne tárgyalni, jelenleg semmilyen egyeztetés nincs a Mol és a horvát kormány között, utoljára 2014 nyarán volt tárgyalás. A Mol a helyzet lezárulásáig is üzemelteti az INA-t, a vezetői csapat függetlenítette magát az adott politikai környezettől, folytatják a megkezdett értékesítési folyamatokat.

Arra a kérdésre, hogy - amennyiben szükséges - kinek adja el az INA-ban lévő részesedését a Mol, az elnök-vezérigazgató azt felelte, hogy bárkinek, aki a helyzettel tisztában van és úgy gondolja, el tudja érni, hogy a horvát politikai környezet másképpen viszonyuljon az INA-hoz.

A Mol egyszer már felajánlotta részesedését a horvát kormánynak, amely azt elutasította, bár jelenleg a horvát gazdasági helyzet nem ezt a szcenáriót támogatja. Az eladás egy nyitott opció, amelyre több ország is jelentkezett már - jelezte.

A két vállalat közötti választottbírósági eljárások folyamatban vannak, a fennálló helyzet őt személy szerint igen, a vállalatot azonban már nem fárasztja - fogalmazott Hernádi Zsolt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com