Hétszázmillió forintos fejlesztést hajt végre az orosházi Re-Glass Kft.

Több mint hétszázmillió forintos technológiai fejlesztést hajt végre az üveghulladék-hasznosítással foglalkozó orosházi Re-Glass Kft. - tájékoztatta a cég ügyvezetője kedden az MTI-t.Aszódi Ferenc elmondta, a fejlesztést 550 millió forint hitelből és 167 millió forint saját forrásból valósítják meg.

A zöldmezős beruházás részeként építenek egy 600 négyzetméteres csarnokot, amihez lebetonoznak egy 3500 négyzetméteres teret, amely magába foglalja az alapanyag és a termék tárolásához szükséges támfalrendszert is.

    
Az új, okosüzemként működő, automata szabályozórendszer révén a szennyezett lakossági csomagolású üvegeket is fel tudják dolgozni. Így a Békés megyei hulladékkezelő Dareh-től, valamint más közszolgáltatótól is tudnak nagyobb mennyiségben üveghulladékot vásárolni. Az újrahasznosított anyag 90 százalékát az orosházi öblösüveggyár használja fel alapanyagként - magyarázta.
    

Az ügyvezető elmondta, jelenlegi kapacitásuk révén évente mintegy 25 ezer tonna sík- és öblösüveg-hulladékot tudnak feldolgozni, amit eddig döntő részben ipari üzemektől szerezték be. Az új technológia révén - a tervek szerint 2-3 év alatt - további 10-15 ezer tonna, szennyezett üveghulladékot is fel tudnak majd dolgozni.
    

A tisztább, egyneműbb, szennyeződés mentes anyagok ára kedvezőbb a piacon, így a beruházás várhatóan bevételnövekedést jelent majd a cégnek, emellett európai uniós követelmény is az üveghulladék nagyobb fokú újrahasznosítása, amiből kapacitáshiány van Magyarországon - mondta Aszódi Ferenc. A cég jelenleg 22-25 munkavállalóval üzemel, a beruházás révén további 4-5 dolgozót vesznek fel.
    

A fejlesztés várhatóan ez év végére fejeződik be, az ügyvezető reményei szerint a tesztüzem ősszel elkezdődhet. A Fer-Marik Kft., amely 2019 óta viseli a Re-Glass nevet, síküvegek begyűjtésével, kezelésével és hasznosításával foglalkozik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat 2018-ban 306 millió forintos árbevételt produkált, adózott eredménye 66 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com