Hir.ma extra: a magyar értéktőzsde kezdete

Hazánkban az értéktőzsde 1990. június 21-én nyitotta meg kapuit (akkor még ideiglenes helyén, a Váci utcai Nemzetközi Kereskedelmi Központban, Budapesti Értékpapírtőzsde Rt. néven (röviden BÉT). Egy ideig a Deák F. út 5, szám alatt álló, - Fáy András által alapított Pesti Első Hazai Takarékpénztár épületében - folyt a kereskedés. Egy újabb, 2007-es költözés után a BÉT immár a Herzog Palotában található meg a (Budapest, VI. ker. Andrássy út 93.)

Az Értéktőzsde1994-ig kizárólag értékpapírok forgalmazásával foglalkozott, tehát a fenti kategóriák szerint speciális értéktőzsdének nevezhető. A nyitástól napjainkig a tőzsdei értékpapírok kínálata jelentősen bővült. A részvényeken túl, az állam által kibocsátott kötvények és kincstárjegyek, a zárt végű befektetési alapok jegyei, valamint a kárpótlási jegyek különböző sorozatai kerültek bevezetésre.

BÉT

1993-ban a BÉT Közgyűlése a Devizaszekció kísérleti jellegű létrehozásáról döntött. Bár a kereskedési feltételek kialakításra kerültek, üzletkötésre még hosszú hónapokig nem került sor. Ennek egyrészt az árutőzsdén már régebb óta működő devizaszekció elszívó hatása az oka, amely koncentrálta a jelenlegi forgalmat, másrészt a jogi szabályozás elégtelensége.

Az 1996. év végéig érvényben lévő Tőzsdetörvény -1990. évi VI. tv. - hatálya csak az értékpapírok kereskedelmére terjedt ki, az árutőzsdéről pedig ezidőtájt, egészen pontosan 1994-ig egyáltalán nem volt törvényi szabályozás. Hir.ma (olvasói beküldés)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com