Hitelekkel segíti a betelepülést a fényeslitkei ipari parkba az RFH. Zrt.

Tőkebefektetéssel és fejlesztési hitelek kihelyezésével segíti a fényeslitkei ipari parkba betelepülni szándékozó vállalkozásokat a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Zrt. - közölte a park projektmenedzseri feladatait ellátó állami tulajdonú társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Záhonyban kedden.

Ilenczfalvi-Szász Gábor elmondta, az RFH Zrt. többek között rövid- és középlejáratú finanszírozási konstrukciókkal – elsősorban magántőkét kiegészítő társfinanszírozóként – segíti a 160 hektáros, 3,5 milliárd forintból megépített és 2011 márciusában átadott fényeslitkei Orienter Intermodális Logisztikai Központba betelepülő potenciális vállalkozásokat.

penz_slideshow_uj_fekvo_lead_uj_fekvo_leadA térségben telephelyet kereső kis- és közepes vállalkozások területet vásárolhatnak vagy bérelhetnek, a fejlesztési elképzeléseikhez különböző tagi hiteleket, tőkebefektetést igényelhetnek, valamint pénzügyi tanácsadást kérhetnek - mondta a vezérigazgató. Ilenczfalvi-Szász Gábor közlése szerint eddig két cég jelezte betelepülési szándékát a fényeslitkei ipari parkba, de tárgyalások zajlanak több befektetővel is.

Az egyik befektető, az Alveare Zrt. tavaly novemberben jelentette be, hogy 957 millió forint értékben kilenc hektár területen egy propán-bután-gázátfejtő telepet épít fel, ahol az Ukrajnából, széles nyomtávú vasúti kocsikon érkező cseppfolyós PB-gázt szivattyúzzák át az európai szabványú, normál vasúti nyomtávon közlekedő kocsikba, illetve a közúti tartályautókba.

Ilenczfalvi-Szász Gábor az MTI kérdésére elmondta, a másik betelepülő vállalkozás logisztikai területen tevékenykedik, ezzel kapcsolatban jelenleg a fejlesztési elképzelések összeállítása van folyamatban. A korábbi információk szerint ez a társaság 22 hektárra tartana igényt. Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy Záhony és Kisvárda térségének fejlesztése kiemelt szerepet kap a megyei területfejlesztési stratégiában is.

A záhonyi térség, Nyíregyházához, Mátészalkához és Nyírbátorhoz hasonlóan komoly gazdasági potenciállal rendelkezik, s fejlesztésük nemcsak a megyének, hanem az országnak egyaránt fontos - közölte a helyhatóság elnöke hozzátéve, a következő időszakban szeretnék összehangolni a térségi operatív programban rejlő lehetőségeket a RFH Zrt. állami projektjeivel.

forrás.mti

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com