Hiventures: újabb mentőprogram a vállalatoknak

A Hiventures Zrt. által kezelt két állami befektetési alap összesen maximum 50 milliárd forint keretösszegig speciális likviditási és tőketámogatást nyújthat a pandémia által erősen sújtott, nemzetgazdasági jelentőséggel bíró közép- és nagyvállalatoknak az Európai Bizottság november 20-i döntése szerint - közölte az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures hétfőn az MTI-vel.Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: több hónapos előkészítő munka és egyeztetés eredményeként sikerült elfogadtatni azt a programot, amellyel ki tudják bővíteni a tavasz óta nyújtható mentőcsomagjaikat.


    
Magyarországon elsőként és egyedüliként kapták meg azt a jogosultságot, hogy kedvezményes tulajdonosi kölcsönnel és feltőkésítési támogatással is képesek legyenek mentőövet nyújtani azoknak a nemzetgazdasági szempontból kulcsfontosságú vállalatoknak, amelyek finanszírozási nehézségekkel küzdenek - emelte ki.    
    

A két új termék azokat a közép- és nagyvállalati kategóriába eső társaságokat célozza, amelyeket a válság olyan mélyen érint, hogy működésük állami szerepvállalás nélkül nem fenntartható, holott jelentőségük az ellátási láncok szempontjából nélkülözhetetlen, mert például kritikus infrastruktúrát üzemeltetnek. Mostantól lehetőségük van akár a közlekedési, az energetikai vagy a gyógyszerészeti szektorban tevékenykedő társaságokat is megsegíteni, ha pénzügyi mutatóik rendkívül kedvezőtlenek, ezért piaci alapon nincs módjuk a működés folytatásához szükséges forrás bevonására - tette hozzá a vezérigazgató.
    

A Hiventures a beérkező finanszírozási igények elbírálásakor megvizsgálja, hogy a bajba jutott vállalat EU-s vagy nemzeti átlagnál magasabb munkanélküliségű térségben működik-e, esetleg szolgáltatásának ellehetetlenülése széles rétegekre gyakorolna-e kedvezőtlen hatást, és kieső szerepének pótlása milyen nehézségekbe ütközne. A finanszírozási kritériumok között szerepel az is, hogy a cég foglalkoztatottainak száma minimum 50 legyen.
    

A válság miatt bajba jutott cégek 2021. június 15-ig tudnak a Hiventures Zrt. vállalati mentőprogramjába egyedi finanszírozási segítségért jelentkezni. A jelentkezéssel és a termékekkel kapcsolatban bővebb információ a Hiventures weboldalán érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com