Hőség - FruitVeB: a nagy meleg hatása már minden növényfajt és fajtát érint

A nagy meleg hatása gyakorlatilag most már minden növényfajt és fajtát érint - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek.hot-weatherLedó Ferenc emlékeztetett: az országban a napokban volt ugyan csapadék, de nagyon szeszélyes területi eloszlásban, így egyes helyeken továbbra is nagy a szárazság. A mostani előrejelzések pedig nem mutatnak lényeges változást az időjárásban augusztus 20-ig, marad a 35-36 Celsius fokos hőség.

Így öntözni, ahol lehet, mindenképpen szükséges, de a szabadföldi növényeknél sok helyen - például az almásokban - már megjelentek a napégette tünetek. A nagy melegben az öntözés ellenére is kisebb lesz a termés, mivel nem tud megfelelő módon kifejlődni a növény.

A hőség a kártevők elszaporodása szempontjából is várhatóan nagyobb gondot jelent majd mint máskor. Megjelennek a gyümölcsösökben a különböző atkák, molyok, például az almamoly az almásokban. De a bagolylepke rajzása is elkezdődött, ami szintén jelentős károkat vetíthet előre a zöldséges ültetvényekben.

A FruitVeB elnöke szerint a legtöbb növényi kultúra esetében az idén nem lehet a múlt évi rekordtermésre számítani, de jó közepes termés prognosztizálható, mert a zöldségterület 70 százaléka már valamilyen formában öntözhető. Zöldségből az előzetes becslések szerint mintegy 1,5 millió tonnára lehet számítani, míg gyümölcsből egymillió tonna körüli termés várható. Nagyobb kiesés almából és kajsziból lehet - mondta a FruitVeB elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com