HR-szolgáltató: a munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést

A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, ahol emelték a béreket, ott a munkáltatók többnyire maguktól tették az egyre növekvő megélhetési költségek miatt - közölte a Work Force HR szolgáltató kedden az MTI-vel.A munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó társaság mintegy 1000 hazai munkavállaló megkérdezésével készített felmérést az idén márciusban. A közlemény szerint a válaszadók 41 százaléka kapott fizetésemelést, akik közül a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkáltatóik maguktól kezdeményezték az emelést anélkül, hogy ezt nekik külön kérvényezni kellett volna.
   

A felmérésből kiderült, hogy a fizikai munkavállalók többsége sikertelenül ugyan, de kért fizetésemelést, a szellemi dolgozók félénkebbek voltak, és csupán 23 százalékuk próbált magasabb bért igényelni munkaadójától. A fővárosban a proaktív kezdeményezések csupán 27 százalékát utasították el, míg vidéken 72 százalékban bizonyultak sikertelennek a munkavállalóktól indított fizetésemelési kérelmek.
    

A megkérdezettek 52 százaléka az elmaradt béremelés ellenére sem tervezi, hogy a közeljövőben munkahelyet vált - írják a közleményben. Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője szerint egyértelműen látszik a visszajelzésekből, hogy a munkavállalói igények ellenére a munkáltatók többsége idén sem tud inflációkövető bérfejlesztést biztosítani.
    

A felmérés kitért az otthoni munkavégzés lehetőségére is. E tekintetben országszerte nagy eltérés mutatkozott: míg a budapestiek 45 százalékának van erre lehetősége, addig a vidéki válaszadóknak csupán 27 százaléka teheti meg, hogy távmunkában dolgozzon. A Work Force Kft. 100 százalékban magyar tulajdonú társaság, 2003 óta foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Országszerte 9 irodával rendelkeznek, 300 ügyfél számára biztosítják folyamatosan a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com