Hullámzó hangulatban, csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Hullámzó hangulatban, csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemzések szerint.BÉTMóró Tamás Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a negatív nemzetközi hangulat miatt a csökkenés fél százalékos lehet.
A forgalom alacsony marad, nem tesznek közzé piacmozgató makroadatot - tette hozzá. A vezető részvények közül kiemelte a Molt, amire nem lesz túl jó hatással, hogy az iráni hírek alapján az olajár ismét heves csökkenésnek indult.

Az Equilor elemzői közölték, vegyesen zártak a tőzsdék az előző napon, ez a hullámzó hangulat adja majd az alapot a csütörtöki magyar tőzsdei kereskedéshez is. Bár reggel az ázsiai piacok borús hangulatban nyitottak, a szerdai amerikai pozitív hatások dominálhatják a délelőtti kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,03 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 24 284,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt. A Mol 85 forinttal, 0,62 százalékkal, 13 880 forintra erősödött, 908,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,52 százalékkal, 6220 forintra nőtt, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,23 százalékkal, 401 forintra csökkent, forgalma 679 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 81 forinttal, 1,40 százalékkal, 5709 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com