Húsz százalékkal nőtt a lízingpiac a második negyedévvben

A lízingpiacon a finanszírozott összeg 420,2 milliárdot tett ki a második negyedévben, ez 20 százalékos növekedé az előző év azonos időszakához képest, és meghaladja a 2019-es szintet - közölte a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentésében hétfőn.A közleményben kiemelték: a tőkekintlévőség 4 százalékkal nőtt az első negyedéves adatokhoz képest, az új szerződések volumene viszont visszaesett az első járvány által sújtott év szintjére, 36 651 darabszámmal. Továbbra is a lízing legnagyobb ügyfele a kkv szektor, 75 százalékos részaránnyal, majd a lakosság és a nagyvállalatok következnek.
    

A szövetség tájékoztatójából kiderül, hogy a növekedés egyrészt az ingatlanlízingnek köszönhető, amely az első fél évben közel 51 milliárdra emelkedett az előző év első fél évének 3-5 milliárdjával szemben. Ennek hátterében egy nagy, egyedi projekt áll - jelezték. A bővülés másik oka az, hogy jelentősen nőtt az eszközök vételára: az ingatlan nélkül számított, szerződésenkénti bruttó eszközérték 20 százalékkal nőtt 2021-hez képest, 2020-hoz képest pedig 34 százalékkal.
    

Rámutattak: a retail, azaz a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás hitelösszegénél 4 százalékos, darabszámban 21 százalékos volt a visszaesés. A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 8 százalékkal emelkedett az első fél évben 2021 azonos időszakához képest, a volumen közben pedig közel 200 darabbal csökkent. Az új gépeknél a finanszírozott összeg 20 százalékkal nőtt, miközben a volumen gyakorlatilag stagnált.
    

A nagy haszonjárműveknél a finanszírozott összeg 22 százalékkal 87 milliárdra emelkedett, a volumen 6 százalékkal bővült. Ezen a területen is kézzelfogható az eszközök árának emelkedése, azonban a forgalomba helyezések is jól alakultak - jelezték. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a közlemény szerint elmondta, hogy a kamatok emelkedése, a megugró költségek és számtalan egyéb tényező negatívan hatnak a piacra. Ugyanakkor vannak olyan programok - például a Széchenyi Lízing MAX -, amelyek a kkv szektor hitelfelvételi kondícióit segítik - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy előtérbe kerülnek a környezetkímélő, megújuló energiát használó vagy akár termelő, környezetbarát eszközök, folyamatban van egy támogatott Zöld Lízing keretrendszer kidolgozása is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com