Hűtőszekrény bontó üzem létesül Devecserben

Hűtőszekrény bontásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül közel 3 milliárd forintos beruházással Devecserben - közölte Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.


Tájékoztatása szerint a Deve Select Kft. a devecseri ipari parkban 3,5 hektáros területet vásárolt, erről az elővásárlási szerződést a magyar tulajdonú cég már megkötötte az önkormányzattal. A polgármester szerint azért egyedülálló a beruházás, mert Magyarországon jelenleg nincs sem EU-kompatibilis, sem megfelelő kapacitású hűtőszekrények szakszerű bontására alkalmas bontó-feldolgozó gépsor.
Elmondta, hogy a háztartási hűtőkészülékeket újrahasznosító berendezések legfőbb követelménye, hogy a freont és a pentánt leválasszák a szerkezetből, és a gépek vas, alumínium, réz, és műanyag alkatrészei elkülönítve újrahasznosíthatóvá váljanak. A technológia alkalmas lesz e hulladékok bontására is, és a feldolgozás során a hűtőkből származó gázok elegye nem a környezetbe, hanem egy zárt rendszerbe kerül.
A tervezett üzem kapacitása évente 100 ezer darab, ami lefedné az ország éves selejtezésre kerülő hűtőszekrényeit - mondta Toldi Tamás.
Hozzátette: az önkormányzat reményei szerint az engedélyezési eljárásokat követően 2013-ban elkezdődhet a beruházás kivitelezése. A Deve Select kezdetben 50 embernek ad majd munkát, a cég a projekthez több mint 200 millió forintot nyert uniós pályázaton.
A polgármester szólt arról is, hogy a cég azért választotta Devecsert, mert a város köztudottan a "lomizással" - azaz a használt cikkek kereskedelmével - foglakozók központja. A helyi roma családokat szeretnék bevonni szervezett formában a hűtőgépek szakszerű begyűjtésébe, ezzel az előzetes egyeztetések szerint minimum 200 családot foglalkoztatnának - közölte a városvezető.(MTI)

Kapcsolódó oldal: Hűtőszekrény alkatrész rendelés

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com