Idegenforgalmi fejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn

Hamarosan elkészül a mintegy 2,1 milliárd forint értékű idegenforgalmi fejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn - közölte Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros Fidesz-KDNP-s polgármestere szerdán, a beruházás helyszíni szemléjén.

2684_dcea3b2415_bA több részprojektből álló fejlesztés részeként megújul a megyeszékhely üdülőhelye: a Nyíregyházi Állatparkban megépül egy, az Amazonas környékének állatvilágát bemutató Viktória-ház, egy pálinkaház, egy szabadidős kondipark. Emellett parkolóhelyeket építenek és sétányt alakítanak ki a Sóstógyógyfürdő központjában.

Kovács Ferenc tájékoztatása szerint a sétány már teljesen kiépült, a futópályát is használhatják a látogatók, a park körüli munkálatoknál a zöldfelület rendezése és a szabadidőpark kiépítése van hátra. Hozzátette: erre a projektrészre a teljes költségvetésből csaknem 150 millió forintot fordítottak. A sétány mentén padokat telepítettek, a központi parknál és a tó körül 45 térfigyelő vigyáz majd a biztonságra és a kihelyezett eszközök állapotának megóvására.

Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a szemlén ismertette, hogy a parkfürdő és az állatpark előtti parkoló térkő burkolatot kap, ez - több más kisebb beruházással együtt - július 15-re készül el. A pálinkaház augusztusra épülhet fel. A csaknem 650 milliós állatparki programrész jól halad, ezzel párhuzamosan az élményfürdőben is bővítés kezdődött el.

A parkrendezés keretében több ezer évelő növényt ültetnek el a területen, felújítják a csónakázó melletti stégeket, és napozóteraszokat is kialakítanak - tette hozzá a vezérigazgató.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com