Idei mélypontja közelében a forintárfolyam

Idei mélypontja közelében tartózkodik a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A svájci frankkal szemben elért árfolyam két havi mélypontnak számít.Az eurót reggel nyolc órakor 317,93 forinton jegyezték a nemzetközi devizapiacon, ami 0,03 százalékos forintgyengülésnek felel meg a keddi globális kereskedés kezdete óta.

Hétfőn 319,26 forinton is jegyezték az eurót nap közben, ami a forint idei leggyengébb árfolyamának számít az uniós közös devizával szemben. Az eurót legutóbb közel két éve, 2016 júniusában jegyezték hasonlóan magas szinten, akkor 322 forint felett.

    
A dollár kedden reggel 269,81 forinton állt, 0,10 százalékos erősödéssel. A dollár jegyzése egészen 272,34 forintig emelkedett hétfőn, ami öt hónappal ezelőtti, 2017. decemberi szintnek felel meg és a forint idei leggyengébb árfolyama az amerikai devizával szemben. A svájci frankot reggel nyolc órakor 270,73 forinton jegyezték, 0,13 százalékos erősödéssel a globális kereskedési nap kezdete óta. A svájci frank jegyzése két hónappal ezelőtt, március elején már állt hasonló szinten.
    

Az euró kedden a kezdés óta 0,06 százalékkal 1,1784 dollárra gyengült. Hétfőn viszont nap közben 1,1716 dollárig, öt havi mélypontig is lement az árfolyama. Az eurót tavaly decemberben jegyezték hasonlóan alacsony árfolyamon a dollárral szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com