IMF hitel: már a külföldi lapok szerint is csődelhárításra kell hazánknak

Amint az az MTI összeállításából kiderült, már a külföldi lapok többsége is úgy érzékeli a hazánk és az IMF között kialakult konfliktust, hogy Magyarországnak elsősorban az államcsőd elhárításának érdekében van szüksége a Nemzetközi Valutaalap hitelére.

A brit Financial Times például úgy látja, hogy országunknak nem sikerült megnyugtatnia Brüsszel felénk támasztott aggályait a jegybanki függetlenség témakörében, amelynek köszönhetően egyre súlyosabb jogi szankciók léphetnek érvénybe hazánk ellen, ami veszélyeztetheti az IMF hitel lehetőségét is.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Brüsszelben óriási kételyek fogalmazódtak meg Budapesttel szemben a kétharmados többséget birtokló Orbán kormány demokratikus elkötelezettségét illetően, az Európai Unió ezért szeretne jogi szankciókat életbe léptetni Magyarország ellen.

A szintén német Die Welt konzervatív lap úgy látja, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik Orbán Viktorra, elsősorban belpolitikai szempontból, hiszen igencsak nagy szüksége lenne országunknak arra a 20 milliárd eurós IMF hitelre, aminek a sorsa a jelenleg tartó eljárástól is nagyban függ. A Handelsblatt ezzel szemben úgy írt, hogy Brüsszel ultimátumot adott hazánknak, az Európai Bizottság pedig ezért be fogja fagyasztani a tárgyalásokat a pénzügyi segítséggel kapcsolatban. A német üzleti lap szerint a kormánynak azért olyan fontos a pénz, hogy általa elkerülhesse az államcsődöt.

Hasonló véleménnyel rendelkezik a német Financial Times is, míg a The Wall Street Journal európai kiadása azt hangsúlyozta ki, hogy Magyarországnak azonnali lépéseket kell tennie azzal kapcsolatban, hogy a központi bank független lehessen, ez ugyanis elengedhetetlen feltétele annak, hogy az IMF leüljön tárgyalni hazánkkal.

A francia Le Monde napilap riportja szerint a hazai kormány békülésre irányuló kísérleteinek ellenére is az Európai Bizottság súlyos nyomás alatt tartja Budapestet, így az Orbán kormánynak mielőbb megoldást kell találnia a kialakult problémákra és dönteni, hogy behódoljon-e az Európai Uniónak vagy inkább fenntartsa a kialakult blokádot.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com