Indul a digitalizáció az aktív idősekért program

Megjelent a kormány határozata a digitalizáció az aktív idősekért programról, melynek keretében az otthonukat elhagyni képes, 65. életévüket betöltött, munkaerőpiacról kilépett és nyugdíjkorhatárt elérő idősek számára országszerte térítésmentes felkészítést, mentori programot indítanak az alapszintű digitális írástudás elsajátítására.A nemzeti fejlesztési miniszternek az idősügyi infokommunikációs modellprogram tapasztalataira építve 2018. december 31-ig gondoskodnia kell a program megvalósításáról a Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. és a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft.

közreműködésével.

    
A kormány egyetért azzal is, hogy az idősügyi infokommunikációs modellprogram hátrányos helyzetű térségekre történő kiterjesztéséről szóló kormányhatározat alapján megvalósított II. Fázis program kiegészüljön a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. és a Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. részéről felmerülő igényekkel, az ehhez szükséges informatikai eszközök és szolgáltatások beszerzéséről 2018. január 31-ig kell gondoskodnia a nemzeti fejlesztési miniszternek a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség útján.
    

A kormány rendelkezik arról is, hogy az IKER1 és IKER2 képzést sikeresen elvégző, a II. fázisban részt vevő közfoglalkoztatottak ösztönző juttatásként Erzsébet utalványt kapjanak. A határozat rendelkezik a határozat végrehajtásához szükséges forrásokról is, amelyekről a nemzetgazdasági miniszternek kell vissza nem térítendő támogatás formájában gondoskodnia. Az idei költségvetés terhére mintegy 208 millió forintot kell azonnali hatállyal biztosítani, a jövő évi költségvetés terhére pedig mintegy 993 millió forintot 2018. február 15-i határidővel.
    

Az aktív idősek számára indított program befejezéséről és eredményeiről a nemzeti fejlesztési miniszternek 2018. február 28-ig jelentést kell készítenie a kormány számára. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) korábban közölte: a Segítő Kezek Nonprofit Kft.-vel közösen ötezer idős ember életminőségét javítják azzal, hogy digitális eszközökhöz juttatják őket. A program 2018. augusztus végéig 1,2 milliárd forint hazai forrásból valósul meg.


A kormány döntése értelmében 480 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki a programot, melyben idén novembertől 5000 számítógépet, internet-szolgáltatást és az alapfokú digitális kompetenciák elsajátításához szükséges oktatást biztosítanak ingyenesen az otthonukat elhagyni képtelen idősek számára. A kormány szeptember 26-án fogadta el a digitalizáció az aktív idősekért programot, amely 2018 végéig további 100 ezer, az otthonát elhagyni képes, aktív idős ember számára biztosít ingyenes oktatást az infokommunikációs eszközök használatának elsajátítására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com