Indul a Magnus Aircraft kínai beruházása

Hamarosan megkezdődik az a 175 millió euró értékű beruházás, amelynek keretében a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. (Magnus Aircraft) kínai leányvállalata egy repülőgépek gyártását szolgáló, 18 ezer négyzetméteres épületkomplexumot létesít az ázsiai országban - közölte a vállalat az MTI-vel.A Pécs melletti pogányi reptéren saját fejlesztésű kisrepülőgépek gyártásával, elektromos meghajtású repülőgép fejlesztésével foglalkozó vállalat MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a társaság vezetése a közelmúltban látogatott Kínába, hogy tájékozódjon a tavaly szeptemberben elindult projekt állásáról.
    

Mint emlékeztettek: a korábbi megállapodás értelmében egy bemutatóterem, egy kompozit, egy repülőgép összeszerelő, egy karbantartó üzemegység, valamint az Óbudai Egyetem közreműködésével egy fejlesztési központ - valósul meg Sanghaj közelében, Vuhszi városában. A 175 milló eurós, 70 százalékban kínai állami támogatással, egy helyi repülőtéren zajló beruházás keretében a bemutatóterem fél éven belül elkészül, az első üzemegység kivitelezése pedig júliusban indul.

A kínai-magyar vegyesvállalat, a Jiangsu Magnus Aircraft Manufacturing a beruházás végeztével a tervek szerint összesen 300 munkahelyet hoz majd létre, míg a magyar kollégáknak vezető szerepet biztosít - közölték.
    

Boros László, a Magnus Aircraft vezérigazgatója az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy már 2017-től, a pogányi beruházásuk megkezdésekor tervezték a piacnyitást Kína felé. Hozzáfűzte: a kínai beruházás eredményeként az első időszakban összeszerelés és fejlesztés valósul majd meg. Emlékeztetett: a beruházás annak köszönhetően indulhat el, hogy 2022 elején a Magnus Fusion típusú repülőgépe megkapta típusengedélyét a Kínai Polgári Légiközlekedési Hatóságtól (CAAC).
    

A kínai látogatás során a cég hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a Rizhao Wohe Aviation Service Co., Ltd. vállalattal is, amely 50 darab Fusion repülőgépet rendelt meg 65 millió jüan értékben. A megrendelés teljesítésére három éven belül kerül sor. A stratégiai együttműködési szerződés aláírását követően kereskedelmi megállapodást kötött a kínai társaság és a Magnus Aircraft Zrt. kínai leányvállalata, amely évi 45 repülőgép értékesítési célt is tartalmaz a régióban - számolt be a vezérigazgató.
   

Boros László kitért arra is, hogy a fejleményeknek köszönhetően kedvezőbb vám- és adózási feltételeket kaptak és egy kínai radiológiai- és orvostechnológiai eszközöket, valamint kompozit eszközöket gyártó vállalattal is együttműködési megállapodást kötöttek. A Pécs melletti pogányi reptéren 2019-ben 2 milliárd forint támogatással, összesen 6 milliárd forintos beruházás keretében 7000 négyzetméternyi gyártóbázist létesítő vállalat az MTI érdeklődésére korábban közölte: a pandémia ellenére 2021-ben 10, tavaly 15 Fusion típusú gépet gyártott, az idén várhatóan 45 és 60 között lesz a legyártott darabszám.
    

A Pogányban jelenleg nyolcvan, és a tervek szerint az idén további negyven főnek munkát biztosító, ott energiahatékonysági beruházásokra készülő vállalat közlése szerint a társaság 2022-ben 550 millió forintos nettó árbevételt ért el és veszteséggel zárta az évet. Az idén várhatóan pozitív nulla eredménnyel zárnak, míg a "következő éveknek exponenciálisan növekvő árbevétel mellett pozitív eredményt kell hozniuk" - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com