Inflációkövető béremelés a közfoglalkoztatottaknál

A kormány a jövő évre várható inflációval, 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatási minimálbért - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az emelés forrásigénye 4,4 milliárd forint, amely szerepel a jövő évi költségvetésben, a közfoglalkoztatás finanszírozására rendelt 184 milliárd forint részeként - tette hozzá Czomba Sándor. Közlése szerint a közfoglalkoztatotti 8 órás minimálbér bruttó 77 300, nettóban pedig 50 632 forint lesz. A szakképzett közfoglalkoztatott garantált bére bruttó 99 100 forint, a nettó mintegy 65 ezer forintot ér el, míg a munkavezető több mint nettó 71 400 forintot keres januártól - mondta el példaként.

gazdasagi-novekedes-2012Amennyiben a családi adókedvezményt is számba veszik, akkor az egygyerekesek nettó bére 60 632, a kétgyerekeseké 70 630, míg a háromgyerekeseké 76 100 forint lesz. A jövő évi adókedvezmény változásoknak köszönhetően a kétgyermekes közfoglalkoztatott nettó bére 9 ezer forinttal, a legalább háromgyermekesé 15 ezer forinttal emelkedik havonta. Amennyiben mindkét szülő közfoglalkoztatott, és három vagy több gyermeket nevelnek így havonta közel 30 ezer forinttal többet vihetnek haza együtt - tette hozzá az államtitkár.

A jelenlegi téli időszakban a közfoglalkoztatottak száma 200 ezer, számuk a tél elmúltával el fogja érni a 300 ezret.
Czomba Sándor tájékoztatott arról is, hogy december 1-jével 87 ezer közfoglalkoztatott képzése kezdődött el, a tudásszint-felmérés után mindenki a neki megfelelő továbbképzést kapja. Kiemelte, hogy a képzés a jogi alapismereteket is tartalmazza, amely a munkavállalói jogok mellett kiterjed a vállalkozás alapítására is.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com