Inflációs és ipari adatokra figyel a piac a jövő héten

A jövő heti makrogazdasági naptárban leginkább a júniusi inflációs és a májusi ipari termelési adatok állhatnak a figyelem középpontjában, de a májusi külkereskedelmi statisztika is megjelenik.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelem májusi forgalmának első becslését. Áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a naptárhatástól megtisztítva 6,7 százalékos volt a növekedés.

ksh

Az adatok egyformán 0,3 százalékponttal nagyobb növekedést mutatnak, mint a három héttel ezelőtt kiadott első becslésben jelzett 4,7, illetve 6,4 százalék. A növekedés áprilisban már 34. hónapja, 2013 közepétől megszakítás nélkül tart.

Szintén hétfőn közli jelentését a KSH a kormányzati szektor 2016. első negyedévi egyenlegéről. A legutóbb áprilisban kiadott előzetes adatok szerint 625,5 milliárd forint, a GDP 1,9 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya 2015-ben, 113,6 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,4 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél. Az alacsonyabb hiány a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb növekedéséből adódott.

A költségvetési bevételek tavaly 7,7 százalékkal, a kiadások 6,6 százalékkal emelkedtek a 2014-eshez képest. Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. A kormányzati szektor adóssága - az MNB adatai szerint - 2015 végén 25 394 milliárd forint, a GDP 75,3 százalék-a volt - áll a jelentésben.

Csütörtökön jelenik meg az ipari termelés májusi adatának első becslése. Áprilisban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 5,4 százalékkal emelkedett. Az év első négy hónapjában a termelés 1,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Csütörtökön megjelenik az államháztartás központi alrendszerének júniusi, és első hat havi adatairól szóló gyorstájékoztató is. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) június 7-én közölte, május végére egyensúly-közeli helyzetbe került az államháztartás: májusban 131,7 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás, és az év első öt hónapjában példátlanul alacsony, mindössze 13,2 milliárd forint volt a deficit az önkormányzatok nélkül.

Az államháztartás központi alrendszerének tavaly január-májusi halmozott hiánya csaknem 500 milliárd forinttal volt magasabb az ideinél. Az idén az első öt hónapban a központi költségvetés 98,9 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 48,9 milliárd, míg az elkülönített állami pénzalapok 36,8 milliárd forintos szufficittel zártak.

Pénteken közli a KSH a fogyasztói árak júniusi alakulását. Májusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek. Egy év alatt legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, az üzemanyagok ára viszont jelentősen csökkent. Elemzők szerint az éves infláció a következő két hónapban is negatív tartományban maradhat és legközelebb augusztusban lesznek magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.

Pénteken a külkereskedelmi termékforgalom májusi előzetes adatát is közzéteszi a KSH. Áprilisban ismét nőtt az export, az import továbbra is csökken: az export euróban számolt értéke a márciusi visszaesés után 5,2 százalékkal nőtt áprilisban, az import értéke viszont 2,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az előző havi 2,7 százalékos csökkenés után.

Az adat nagyobb exportnövekedést és importcsökkenést mutat a június elején kiadott első becslésben közölt 5,1, illetve 1,9 százalékosnál. Ennek megfelelősen az exporttöbblet 30 millió euróval nagyobb, 989 millió euró lett, ami 558 millióval több a tavaly áprilisinál.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com